Pénzpiaci válság Moszkvában: késleltetett tőzsdenyitás

1 perc

2008.10.07. 07:51

Nem indulhatott el a keddi kereskedés a moszkvai értéktőzsdéken a szokásos időben az orosz tőzsdefelügyelet döntése értelmében a hétfői meredek veszteség után.

Az RTS tőzsdén közép-európai idő szerint 11-kor kezdődik a kereskedés, a szokásos fél kilences kezdés helyett. Arról viszont még nem született döntés, hogy a MICEX-en mikor indul újra az adás-vétel. Hétfőn az RTS indexe 19 százalékkal esett, 13 éves történetében legnagyobb mértékben.

Csak az állam tudja kivédeni a globális hitelpiaci válság hatását - ezt Kosztantyin Koriscsenko, a MICEX vezetője közölte kedden. Koriscsenkot az orosz központi banktól irányították át a tőzsdére, hogy levezényelje a mentőakciókat. Az orosz hatóságok már kidolgoztak egy 180 milliárd dolláros mentőcsomagot, amely likviditásnövelő beavatkozásokból, adócsökkentésből és részvényvásárlásra bevetendő állami pénzekből állna.

Az orosz tőzsde egyik gondjának azt tekintik a szakértők, hogy megszokott gyakorlattá vált a részvények fedezetként való elfogadása, ám ez a gyakorlat az árfolyamok összeomlása esetén gondokat okoz. Dmitrij Medvegyev államfő keddi televíziós beszédében nemzetközi intézkedéseket sürgetett a globális pénzügyi válság orvoslására.