Méltatlanságvizsgálat

Aligha áprilisi tréfának szánta a Magyar Szocialista Munkáspárt politikai bizottsága (pb) az 1959. április 1-jén született határozatát, miszerint apparátusa két hónapon belül készítsen listát azokról, akik - minthogy az ellenforradalom alatt és után "szembefordultak a rendszerrel", "disszidáltak" vagy "súlyosan meginogtak" - "méltatlanná váltak" magas kormánykitüntetéseikre. E verdikt nyomán, a Magyar Országos Levéltárban (MOL) őrzött dokumentumok tanúsága szerint, szorgos gyűjtőmunka kezdődött, s a javaslattevő párt- és tömegszervezetek osztályának akkori főnöke, Sándor József - a párt első emberének, Kádár Jánosnak nem sokkal későbbi titkárságvezetője - június elejére össze is állította a méltatlanok 10 oldalas lajstromát. Az érdemteleneket részben a Magyar Népköztársaság, a Vörös Csillag és a Munka Vörös Zászló Érdemrendjétől kívánták megfosztani, a legnagyobb figyelmet azonban az 1948 és 1956 közötti Kossuth-díjasokra fordították, merthogy a példastatuálás a jövőben "növelné a kitüntetések morális értékét és erkölcsi súlyát".

A pb június 6-án 24 érintett 27 Kossuth-díjáról is döntött, amikor három kivétellel rábólintott mintegy másfél száz "legmagasabb" állami elismerés visszavonására (lásd táblázatunkat). A határozattá emelkedő döntés értelmében például az Aranycsapat három tagja, Czibor Zoltán, Kocsis Sándor és Puskás Ferenc a továbbiakban nem büszkélkedhetett volna a Munka Érdemrend arany fokozatával, a Csepel Vas- és Fémművek sztahanovista esztergályosa, Muszka Imre pedig a Szocialista Munka Hőse címmel. A feltételes módú fogalmazás azért szükséges, mivel ezt a pb-határozatot - szokatlan kivételként - nem hajtották végre. A Kossuth-díjakról a minap megjelent kötet szerkesztői sem a minisztertanácsi, sem az elnöki tanácsi rendeletek között nem lelték nyomát a visszavonásnak, vagyis a formális határozat meghozatalára jogosult testületek, mondhatni, elszabotálták a végrehajtást. Ez azért is meglepő, mert a döntést semmibe vevők közül jó néhányan - köztük az államminiszter Kádár, valamint a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Münnich Ferenc - részt vettek az eredeti pb-döntés meghozatalában.

A korszakkal foglalkozó történészek a HVG érdeklődésére nem tudtak kielégítő magyarázatot adni a talányra. Feltételezésük szerint a kádári konszolidáció - a hatalom számára is némiképp meglepő - gyorsasága miatt került le a napirendről a kérdés, s talán azért is, mert a "méltatlanokat" inkább elfelejte(t)ni akarták, mintsem emlékeztetni arra, hogy nem is olyan rég még a kommunista rendszer üdvöskéi voltak. Ezt a magyarázatot erősíti az is, hogy 1959-ben - az előző évekkel ellentétben - már mutatóba sem jelentek meg a magyar sajtóban ellenforradalmározó, illetve a disszidenseket a hazájukat elárulókként megbélyegző cikkek. Mindazonáltal a kezdetben látványosnak tervezett akció mégsem holt teljesen hamvába. A MOL-ban nyoma maradt annak, hogy Mérei Ferenctől hosszas levelezés után majd két évtizeddel később, 1974-ben "sikerült visszaszerezni" az 1946-ban odaítélt - s a feljegyzés szerint 1960-ban megvont - Magyar Szabadság Érdemrend kitüntetést, ugyanakkor a később pszichológusként nemzetközi hírnevet szerzett pedagógust és az ominózus listán szereplőket a lexikonok mindvégig Kossuth-díjasként tüntették fel.