Földhöz ragadt adósságok

3 perc

2008.08.12. 22:00

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd Borisz Abramovics vállalkozása, az AirUnion légi szövetség, legalábbis annak két...

Súlyos pénzügyi gondokkal küzd Borisz Abramovics vállalkozása, az AirUnion légi szövetség, legalábbis annak két legnagyobb társasága, a KrasAir és a Domogyedovszkije Avialinyii (DAL) - derül ki az orosz gazdasági sajtó híradásaiból. Legutóbb annak kapcsán írtak erről, hogy augusztus elején nem indulhatott el a moszkvai Domogyedovo repülőtérről a két cég összesen tíz járata. A hivatalos indoklás szerint elromlott egy Boeing-767-es és egy TU-154-es repülőgép, amelyek kiesése láncreakciószerűen több járatra is kihatott. Az orosz lapok szerint azonban az igazi ok az volt, hogy a társaságok túlságosan nagy adósságot halmoztak fel a legnagyobb oroszországi légikikötőt üzemeltető céggel szemben. Sokáig hitelben kaptak kerozint, de amikor a tartozás elérte a 12 ezer tonnát (pénzben számítva csaknem 10 millió eurót), azaz a reptér tartalékkészleteinek a felét, nem jutottak több üzemanyaghoz - írta a múlt héten jól értesült forrásra hivatkozva a Kommerszant moszkvai napilap. Az AirUnion szóvivője, Olga Trapeznyikova azonban felháborodottan cáfolta a HVG-nek ezt az értesülést, mondván, megalapozatlan pletykákon alapul. "Ebben az üzletágban mindenkinek vannak adósságai, és mindenki folyamatosan törleszti őket. Ez a helyzet velünk is" - mondta a szóvivő, aki úgy véli, valakinek érdekében állhat a cégcsoport lejáratása, de arról nem bocsátkozott találgatásokba, hogy kinek.

Trapeznyikova azt is természetesnek minősítette, hogy bizonyos üzleti viták miatt választott bíróságokhoz fordulnak a cégek, és - mint kifejtette - az AirUnionnál ilyen perekből sincs több, mint amennyi a normális ügymenetből fakad. A Vedomosztyi című gazdasági újság július végi összesítése szerint a KrasAir és a DAL ellen csak az idén összesen 59 keresetet nyújtottak be, 752,5 millió rubelt (azaz csaknem 5 milliárd forintot) és 10,3 millió dollárt (mintegy 1,6 milliárd forintot) követelve tőlük, igaz, e viták egy része az utóbbi hetekben rendeződött. A minap törlesztettek például 101 millió rubelnyi adósságot egy kőolajtermékekkel kereskedő cégnek, a Russzkaja Nyeftyanaja Gruppának, amely csődeljárást kezdeményezett a DAL ellen. Összesen 25 millió rubelt perel a KrasAiren a repülőgép-hajtóműveket bérbe adó Tyehnolízing vállalat, és egyik keresetére a bíróság a légitársaságot arra kötelezte, hogy szereljen le gépeiről két hajtóművet, mert azokért nem fizette meg a bérleti díjat. Ugyancsak bérleti díjat akar bírósági úton behajtani az Iljusin Finansz (IFK) cég: 2004-ben két Il-96 típusú utasszállító gépet adott 15 éves használatra a KrasAirnek, amely eddig összesen 17 millió dollárral maradt adós neki. Többek között az Ingoszsztrah biztosító is perben kér számon a légitársaságon 11 millió rubelt harminc repülőgép biztosítási szerződése alapján - mondta a Vedomosztyinak a felperes cég képviselője. Ugyanakkor az AirUnion is bírósághoz fordult: a KrasAir 23, a DAL pedig 43 keresetben vitatja a vele szemben támasztott követelések jogosságát.

Hiába a nagy adósságok, a legnagyobb hitelezők egyelőre nem kezdeményezik csődeljárás megindítását. Az IFK szóvivője ezt azzal indokolta a Kommerszantnak, hogy a légitársaságok bedőlése elsősorban magánrészvényeseinek, Borisz és Alekszandr Abramovicsnak a kezére játszana. Az IFK-nál azt gyanítják, hogy a testvérpár szándékosan a KrasAirt és a DAL-t terheli meg az adósságokkal. Ezek többségi részvénypakettja ugyanis az állam tulajdonában van, és a nemrég kormányrendelettel létrehozott technológiai óriáscég, a Rosztyehnologii kezelésébe kerül. Az AirUnion többi tagja közül viszont a Szamara légitársaságban csak 48,6 százalék erejéig részesedik az állam, 40 százalék az Abramovics fivéreké, akiknek - a Vedomosztyiban közölt adatok szerint - az Omszkaviában 70, a Szibaviatranszban pedig 100 százalékos tulajdonrészük van.

POÓR CSABA / MOSZKVA