Csehországban idén nulla gazdasági növekedésre számítanak

1 perc

2009.01.26. 08:11

Idén nullához közeli lehet a cseh gazdasági növekedés – mondta a cseh jegybank vezetője. Zdenek Tuma szerint technikailag lehetetlen 2013 előtt bevezetni az eurót Csehországban.

A cseh központi bank vezetője a Rzeczpospolita című lengyel lapnak nyilatkozva emlékeztetett arra, hogy a korábbi előrejelzések még 3 százalékos idei GDP-bővüléssel számoltak. „Mára világossá vált, hogy ez túl derűlátó jóslat” – mondta, hozzáfűzve, hogy a növekedési kilátásokat rontja az ország fő kereskedelmi partnereinek recessziója. A jegybank februárban hozza nyilvánosságra a gazdaság várható idei bővülésével kapcsolatos új előrejelzését. Tuma úgy vélte, hogy technikailag lehetetlen 2013 előtt bevezetni az eurót Csehországban. A legvalószínűbb az, hogy erre 2013 és 2015 között kerülhet sor.