Hunvald előzetesben
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság Hunvald Györgyöt, a VII. kerület szocialista polgármesterét.
A Központi Nyomozó Főügyészség indítványozza Hunvald György VII. kerületi polgármester előzetes letartóztatását - közölte a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-vel.
Hunvald György őrizetbe vételével tetőpontjához közeledik a valahai patinás zsidónegyed ingatlanbotránya. A VII. kerület melletti Terézvárosba is átgyűrűző ingatlanpanamához viszonyítva a lakásmaffia nagyságrendileg csak pitiáner alvilági kisiparosok gyülekezete. Ott „csak” pár kiszolgáltatott nyugdíjas hajlékát tudták áron alul elcsaklizni. Itt viszont – legalábbis a gyanúból kiindulva – a kormánypárt helyhatósági csúcsvezetőinek szintjén űzték a fehérgalléros csalássorozatot.
„Senki, de senki nem tudott felhalmozni és átadni annyi tudást, tapasztalatot a veszélyeztetett állatok tartásáról, tenyésztéséről, mint ő.” Ezt egy iskolázatlan, autodidakta alkoholistáról, Gerald Durrellről mondta Sir David Attenborough. Durrell talán egész életében csupán zoológus, természetbúvár, állatkertvezető, világjáró állatgyűjtő és állatmentő maradt volna, ha a felesége és az anyagi gondok nem késztetik írásra. Életéről, kalandos vállalkozásairól szóló könyveit, regényeit, filmjeit, előadásait imádták az egész világon. Lusta, mégis igen termékeny író volt. Január 7-én van születésének századik, január 30-án pedig halálának harmincadik évfordulója.
A túlzott fényáradat áramszünetet okozott 1924 decemberében – abban az időben, amikor még Edison is azt üzente Budapestre, hogy hisz Magyarország feltámadásában. A kereskedők azt kérték a pénzügyminisztertől, hogy karácsony előtt vasárnap is mérhessenek pálinkát, a politikus viszont azokat a tisztviselőket ostorozta, akiknek nem jutott karácsonyi jutalom. Erről is írtak a lapok száz éve.
Az elmúlt időben több kettős életet élő közszereplő – pap, konzervatív politikus – is lelepleződött. Van, aki ezen idővel túlteszi magát, mint a politikai közössége által rehabilitált Szájer József. Mások, mint például Pajor András atya, a tagadásba menekülnek. A család, az ismerősök előtti megszégyenüléstől azonban nem csak az ismert emberek retteghetnek. A kettős életet élőknek sokszor a lelepleződés hozza el a megkönnyebbülést.
A Szíriát is felforgató események kulcsa volt a Hezbollah meggyengülése. Videónk a helyszínen mutatja meg, hogy néz ki földközelből a terrorszervezet elleni háború. Miért lettek egymás ellenségei a libanoni polgárok? Miért akarták meglincselni az újságírót? Miért lövik a keresztény negyedeket? Vad fordulatot vett küldetésem, ahogy az izraeli határhoz közeledtem, de több kérdésemre választ kaptam.
A megszokottnál merészebb fordulat az autós világban: a patinás brit Jaguar leállítja a gyártást, és két év múlva mindent másképp fog csinálni. Az új elektromos modellel a luxusautók piacát céloznák meg.
Nincs olyan, hogy jó útra tért dzsihadista, írja a szíriai eseményekre utalva Gideon Rachman a Financial Timesban. Európa nem veheti tudomásul, hogy semmibe vegyék a választók akaratát, írja a romániai elnökválasztás megsemmisített első fordulójáról a FAZ szerzője. Recsegnek-ropognak a francia politikai intézmények, jelenti ki Sylvie Kauffmann a Financial Timesban. Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász szerint világszerte megingott a bizalom a vezető körök iránt. Az osztrák szociáldemokraták burgenlandi frakcióvezetője nem hisz a magyar kormánynak, miszerint ifjúsági tábor épül Vitnyéden. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.