Magyar cég kezdhet fejlesztésbe a kínai Holt-tengernél

1 perc

2009.03.10. 08:55

Kínában termálvízzel, ivóvízzel és ásványvízzel kapcsolatos fejlesztésekhez csatlakozhatnak magyar cégek. Az ottani környezetvédelmi és vízgazdálkodási projektek kitörési pontot jelenthetnek Magyarországnak – jelentette be Nádasi Tamás, az Aquaprofit Zrt. elnöke, aki nemrég tért vissza a távol-keleti országból.

Fürdőzők a kínai Holt-tengernél. Fejleszteni akarják
© china.cn
Nádasi Tamás kifejtette, hogy a projektek egyáltalán nem csak üzleti szempontból számítanak jelentős lépésnek, legalább ilyen fontosak a kínai környezettudatosság erősödése és a kínai-magyar kapcsolatok fejlődése szempontjából. Az egyik jelentős beruházás egy nagy termálvizes fürdő fejlesztése a „kínai Holt-tengernek” nevezett sóstó környékén.

Nádasi Tamás elmondta, hogy a fővároshoz közeli (Juncseng) fürdőépítés mellett egy gyógyászati központ és egy szállodakomplexum kialakításában is segítséget nyújthat a magyar cég, köszönhetően többek között a hasonló adottságokkal rendelkező, erdélyi Medve-tó fejlesztésében szerzett tapasztalatainak.

Mindemellett egyeztetések folynak a Peking korábbi nehézipari övezetében található Sicsingsan kerület vezetőivel is, akik teljes funkcióváltást határoztak el, így rekreációs és jóléti szolgáltatások fejlesztésébe kezdtek. Szóbeli felkérést kaptak még többek között a világ legnagyobb – tervezés alatt álló – termálvízfürdőjének fejlesztési munkáira is, ami szintén Pekingben valósulhat meg.

Nádasi Tamás szerint a hatalmas környezetvédelmi infrastrukturális fejlesztésekbe kezdő Kína a magyar gazdaság egyik legfontosabb célpiaca, kitörési pontja lehet. A távol-keleti ország elsősorban nem pénzügyi, hanem sokkal inkább környezetvédelmi és vízminőségi problémákkal küzd, amely problémák elhárításáért kész nagy összegű anyagi áldozatokat hozni – fűzte hozzá.

A szakember rámutatott: Kínában jelenleg 30 ezer környezetipari vállalkozás működik, a szektor éves növekedése 15 százalék, árbevétele meghaladja a 700 milliárd jüant. Hatalmas kiaknázatlan lehetőségek rejlenek az ásványvízfogyasztás területén is, hiszen a kínaiak egy főre jutó vízfogyasztása jelenleg csupán hatoda a világátlagnak. A kínai vízkészletekkel való gazdálkodásnak különös aktualitást ad, hogy az országot fél évszázada nem tapasztalt aszály sújtja, ami súlyos károkat okoz a mezőgazdaságnak, és a vízhiány a gazdasági fejlődés ütemét is befolyásolja.