A három kormányfőjelölt hallgat
Glatz Ferenc, Surányi György és Vértes András sem kívánt nyilatkozni az MTI-nek azután, hogy Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnöke kedden este a lehetséges miniszterelnök-jelelöltek közé sorolta őket.
Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke annyit mondott: még túl korai lenne nyilatkozni ez ügyben, Surányi György volt jegybankelnök pedig megjegyezte: eddig sem nyilatkozott erről a témáról. Glatz Ferenc szintén nem kívánt nyilatkozni az MTI megkeresésére.
Az MTI információi szerint Gyurcsány Ferenc miniszterelnök - csakúgy, mint az MSZP kongresszuson tett bejelentése előtt - telefonon felhívta Fodor Gábort, az SZDSZ elnökét és tájékoztatta a szocialista elnökség döntéséről.
Az MTI értesülései szerint a szocialista elnökségnek a jelöltek kiválasztásánál az volt az egyik fő szempontja, hogy minél többféle szakembert találjanak, demonstrálva, hogy a minél szélesebb politikai támogatás
Kormányváltás - Olvassa el a legfrissebb híreket a hvg.hu-n! | |
|
Gyurcsány Ferenc kormányfő, az MSZP elnökségi ülése közben tartott tájékoztatóján jelentette be, hogy Glatz Ferenc akadémikus, Surányi György volt jegybankelnök és Vértes András, a GKI elnöke az MSZP miniszterelnök-jelöltje.
Az MSZP elnöksége azt javasolja, hogy e három személlyel és e három személyről kezdődjenek el a hivatalos konzultációk - tette hozzá a pártelnök. Mint mondta, az elmúlt három nap tájékozódó megbeszéléseit követően azt látják, hogy e három ember közül "valaki biztosan megkaphatja az ahhoz szükséges támogatást, hogy Magyarország következő miniszterelnöke legyen".