Testdublőrök titkai: mennyit keresnek?
Ashly Covington szabadidejében a kisujját sem mozdíthatja: nem főzhet, nem mosogathat és kerülnie kell minden tevékenységet, amely árthat körmeinek vagy kézfejének. Ezt a kellemetlenséget azonban vállalja, hiszen naponta 1200 dollárt (körülbelül 230 ezer forintot) keres értékes végtagjával - írja internetes oldalán a CNN.
„A legtöbb ember csak elsétál munkahelyéről, amikor végzett, és azt csinál amit, akr. Mi ezt nem tehetjük meg” - mesél mindennapjairól. „Naponta 20-30 alkalommal hidratáló krémmel kenem be a kezemet, az időm nagy részében - 90 százalékában - kesztyűt hordok. Ha az ember megélhetéséről van szó, mindent megtesz” - árulja el Covington. Ennyi pénzért megéri szenvedni, gondolhatnánk, ez a munka azonban embert próbáló: a modellek gyakran órákig ugyanabban a helyzetben, mozdulatlanul tartják kezüket, lábukat, és ha a fotós vagy filmrendező arra utasítja, egyetlen mozdulatot akár ötvenszer is megismételnek, mindaddig, amíg az tökéletes nem lesz. A közhiedelmet, miszerint ez egy ideális és könnyű pénzkereseti lehetőség, az egyik legnagyobb New York-i ügynökség vezetője igyekszik eloszlatni.
Kétkezi munka. Jó fogás © sxc.hu |
Mivel a színészek keze - vagy teste - gyakran nem olyan tökéletes, mint ahogy a producerek megálmodták, egy-egy közeli jelentnél gyakran testdublőröket vetnek be. Éppen ezért az is lényeges, hogy a modell érzelmeket is ki tudjon fejezni kézfejével - árulja el Covington. „Egyszer egy sajtburgert kellett felkapnom, és odatartanom a kamerához, mindezt úgy, hogy az a világ legízletesebb szendvicsének tűnjön” - említ egy konkrét esetet.
James Furino az egyik legfoglalkoztatottabb kéz-dublőr, többek között ő Matthew Perry balja és jobbja a Jóbarátok című sorozatban, de az ő végtagja látható az első, Daniel Craig főszereplésével készült James Bond-film előzetesében is.
Filmes „megjelenése” mellett reklámkampányokban is szerepel, munkájáért óránként több ezer dollárt kap. A fizetség ennek sokszorosa is lehet, attól függően, hogy nagy költségvetésű produkcióban vesz-e részt. A film- és reklámkészítők gyakran dollár százezreket költenek arra, hogy megtalálják a tökéletes testdublőrt, aki aztán végrehajtja az előírt feladatot: kettétör egy muffint vagy kártyalapot oszt egy izgalmas pókerjátszmában. A mutatvány közben a dublőröket mindig óriási csapat fogja közre, miközben a kamera forog, minden szem a kiválasztott kézre szegeződik. A babérokat pedig learatja a főhős.