Megvan a rák ellenszere - kampányoltak Peruban
Hogyan lehet felhívni az emberek figyelmét a rák megelőzésének fontosságára? Az ADrenalin blog szerint a perui Rákellenes Liga egy igazán kreatív ötlettel oldotta meg ezt.
Hogyan lehet felhívni az emberek figyelmét a rák megelőzésének fontosságára? Az ADrenalin blog szerint a perui Rákellenes Liga egy igazán kreatív ötlettel oldotta meg ezt.
A varsói vezetés meghívta Brat PIT-et (PIT Testvért), hogy segítsen a városnak a kedvezőtlen adózási szokások megváltozásában - olvasható a Lengyelország Ma blogon.
A spottr blog [neu]-val, azaz Pócza Zoltán fotóssal készített interjúját ajánlotta figyelmünkbe annak kapcsán, hogy a fotósnak sikerült összehoznia egy munkát a USS Dwight D Eisenhower repülőgép-hordozón.
Hol kell megállni, ha az útkereszteződésben STOP-tábla figyelmeztet minket az elsőbbségadásra? A JogIQ blog szerzője friss bejegyzésében eloszlat egy régi tévhitet.
Intelligens kukákkal, mozgás- és forgalomfigyelő utcai lámpákkal, távolról gyógyító orvosokkal is próbálnak okossá válni a világ nagyvárosai. Az intelligenstelepülés-fejlesztés már a jelen.
Komoly presztízsveszteséget könyvelhetett el az orosz államfő azzal, hogy az általa támogatott Bassár el-Aszad volt szíriai diktátornak menekülnie kellett a hazájából, miután Damaszkuszt bevették a lázadó erők. Ha ez nem lenne elég, lehetséges, hogy az egész közel-keleti és afrikai politikájukat újra kell gondolnia a Kremlnek, és búcsút mondhat Oroszország két szíriai bázisának is.
Balogh Ákos cégében testvére, Balogh Zsolt lesz az ügyvezető.
Ethan Mollick, a Wharton Egyetem tanára az MI egyik legjelentősebb és legprovokatívabb értelmezőjeként azt vizsgálja, hogyan változtathatják meg a világunkat ezek az újfajta gondolkodáshoz használható eszközök. Átfogó és optimista könyvében aktuális példákon keresztül mutatja be az üzleti életet és az oktatást alapjaiban átalakító hatásukat. Arra buzdít, hogy munkatársként, társtanárként és coachként tekintsünk a mesterséges intelligenciára, és meggyőző érvekkel támasztja alá, miért elengedhetetlen a gépekkel való együttműködés képességének elsajátítása. Szemléletmódját követve átláthatjuk az MI-ben rejlő aktuális lehetőségeket, hogy adottságait egy jobb emberi jövő megteremtésére használjuk fel. A HVG Könyvek által kiadott műből több részletet is közlünk a következőkben.
Nyáron nem alaptalanul pletykálták, hogy a 25 éves Molnár Dorina kerül az intézet operatív vezetői posztjára.
Az otthoni vérnyomásmérést rosszul is el lehet végezni, és ennek következményei lehetnek.