Újévi fogadalmat tett Mark Zuckerberg, és ez az ön jövőjére is hatással lehet

2 perc

2019.01.09. 09:33

Az idei évben sem maradt el Mark Zuckerberg újévi fogadalma, ezúttal pedig egy igen nagy fába vágta a fejszéjét. A következő 365 napban szeretne egy sor olyan fontos kérdést megválaszolni, amely befolyásolhatja a társadalom és az egyén jövőjét is.

Lassan hagyománnyá válik, hogy az új év beköszöntével Mark Zuckerbeg valamilyen konkrét fogadalmat tesz. Így volt ez a tavalyi évben is, amikor megígérte, hogy a közösségi oldalon eltöltött idő sokkal hasznosabb lesz, mint korábban volt. A fejlesztők erre összpontosítva változtattak is például a platform hírfolyamának algoritmusán, és nagyobb figyelmet fordítottak a közösségek, csoportok fejlesztésére is. Hogy ez a munka aztán a különböző adatszivárgási botrányok miatt mennyire tette valóban jobb hellyé a Facebookot, az már egy másik kérdés.

Zuckerberg fogadalma viszont az idei évben sem maradt el. A Facebook vezére a 2019-es évre azt tervezi, hogy körüljárja és megpróbálja megválaszolni a technológiával kapcsolatos legfontosabb (társadalmi) kérdéseket.

"Rengeteg a kérdés azzal kapcsolatban, hogy milyen világban akarunk élni, és a technológia milyen szerephez jut ebben"

– kezdi Zuckerberg a Facebook-bejegyzését, amelyben azt is kifejti, milyen kérdésekre gondol.

  • Szeretnénk, hogy még több ember hallathassa a hangját, vagy szükség van egy szűrőre, amely ellenőrzi, milyen ötleteket lehet közzétenni?
  • A titkosítás révén decentralizáljuk-e a hatalmat, hogy ezzel az emberek kapjanak nagyobb hatalmat?
  • A világban, ahol a fizikai közösségek egyre kevésbé fajsúlyosak, az internetnek milyen szerepet kell vállalnia a társadalmi szerkezet megerősítésében?
  • Hogyan építsünk olyan internetet, ami segít az embereknek közelebb kerülniük egymáshoz a világméretű problémák megoldása érdekében?
  • Hogyan építsünk olyan technológiát, ami több munkahelyet teremt ahelyett, hogy a mesterséges intelligenciával automatizálnánk a folyamatokat?
  • Hogyan tarthatjuk fenn a technológiai- és tudományos fejlődés ütemét bizonyos területeken?

– teszi fel a legfontosabb kérdéseket Mark Zuckerberg.

"2019-ben szeretnék egy sor nyilvános vitát tartani arról, hogy a jövő technológiájának milyen hatása lesz a társadalomra. A lehetőségekről, a kihívásokról, a reményről és az aggodalmakról is. Ehhez vezetőkkel, szakértőkkel, különböző közösségek tagjaival beszélek majd"

– jelentette ki Zuckerberg, aki azt is megígérte, ezekről a vitákról, beszélgetésekről a Facebook-oldalán és az Instagram-profilján is hírt fog adni, és a sajtó számára is nyilvános lesz.

Hogy pontosan mikor lesznek ezek a megbeszélések, egyelőre nem tudni, de maga az ötlet igen pozitívan hathat a Facebook megítélésére, az elmúlt években ugyanis sokan azzal vádolták meg a közösségi oldalt, hogy nem transzparens.

A bejegyzése elején ugyanakkor arról is írt Zuckerberg, hogy az elmúlt egy évben nagyon komoly figyelmet fordított többek között a választásokkal, szólásszabadsággal vagy az adatvédelemmel kapcsolatos dolgokra, és ez a munka nem ért véget a 2018-as évvel, a jövőben tovább dolgoznak a problémák megoldásán.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.