6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A Politico vendégszerzői szerint van jogi eszköz arra, hogy megmentsék az EU-t Orbántól. Az Economist szerint Putyin csapdát állított Trumpnak Ukrajna ügyében. Egy német professzor szerint szégyen, hogy Izrael egy, az antiszemitizmusról rendezendő konferenciára főként jobboldali radikális pártokat hívott meg, köztük az FPÖ-t és a Fideszt. Témák és vélemények a nemzetközi sajtóból.
Amit Trump művel az igazságszolgáltatással, az messze túlmegy azon, amit pl. Magyarország és Törökország csinált ezen a területen, mert mindkettőnél évekig tartott, amíg átalakította a bírósági rendszert. Az biztos, hogy az autokraták immár módszeresen járnak el a harmadik hatalmi ággal szemben, de az amerikai elnök ezen belül különösen agresszív.
Steven Levitsky tekintélyes harvardi politológus azt mondja, ő még ilyet nem látott. Amerikában sok tekintetben máris rosszabb a helyzet, mint a magyaroknál, lengyeleknél vagy törököknél. Pedig jócskán van példa rá, hogy másutt miként csúszott vissza a demokrácia.
Az nemigen fordul elő, hogy egy kormányzat simán túllépjen bírósági ítéleteken – miközben éppen csak, hogy átvette az ország irányítását. Orbán pl. telerakta saját embereivel az Alkotmánybíróságot, és egy csomó bírát nyugdíjba küldött, de ehhez évek kellettek neki: módosította az Alaptörvényt, és egy sor adminisztratív változtatást vezetett be.
Azonkívül legalább próbálta leplezni, ellenben az amerikai fickók egyre nyíltabban tekintélyelvűek. És mi van akkor, ha Trump szentnek és sérthetetlennek tartott normákon gázol át, amint azt látjuk is? Levitsky szerint leginkább a republikánusok állíthatnák meg, ám a párt jelenleg teljes mértékben felsorakozott a politikus mögé.
A kommentár lopakodó államcsínynek nevezi, amit Trump és emberei csinálnak az igazságszolgáltatással. Semmibe veszik. Meg akarják mutatni, hogy az elnök bármit megtehet. Ezért döntő erőpróbához közeledik a két hatalmi ág közötti küzdelem.
A szerző, Carsten Luther szerint a Fehér Ház alapállása egyértelmű: az elnököt senki sem ellenőrizheti. A demokrácia nap mint nap törésteszten esik át, Washington le akarja nyomni a torkán a programját, lehetőleg gyorsan és brutálisan. A bíróságok meg csak a fejüket kapkodják. Így jogos a kétely, hogy még mindig úgy működik-e a jogállam, ahogy kell.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.