Országos Bírói Tanács: Handó Tünde törvénymódosítással legalizálná a törvénysértéseit

1 perc

2019.05.29. 17:23

A bírói önigazgatási szervezet szerint Handó Tünde pont azokról a pontokról kér törvénymódosítást, amelyek megsértése miatt kritizálják.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke módosító javaslatokat tett a közigazgatási bíráskodás megújításával összefüggő törvénytervezethez, benne sok olyan részlettel, amely a közigazgatási bíróságokat nem érinti, az Országos Bírói Tanács jogköreit és a Tanács által megállapított törvénysértéseket annál inkább – így kommentálta az OBT az új terveket. Vagy ahogy egyszerűbben megfogalmazták: „törvénymódosítással orvosoltatná saját korábbi törvénysértéseit az OBH elnöke”.

Az Index úgy tudja: Handó egyetlen nappal az előtt tette meg a javaslatait, hogy az OBT a parlamenthez fordult volna a felmentéséért. A bírói önigazgatási szervezet szerint Handó azt szeretné elérni, hogy azok a törvénysértések, amelyek miatt az OBT a parlamenttől kérte az OBH-elnök elmozdítását, legálissá váljanak.

Az OBH elnöke újból előterjeszti korábbi javaslatát, hogy az Országos Bírói Tanács létszámát a jelenlegi 15-ről 26 főre emeljék fel – írták. Ez az OBT szerint „egyetlen célt szolgál, azt, hogy azzal Handó Tünde a jelenlegi összetételű, hat évre megválasztott felügyelő testület tagjainak idő előtti menesztését érje el”. A járásbírósági elnökök kinevezésének szabályait, a bírák áthelyezésének szabályozását, és a hozzátartozók közötti vezetői összeférhetetlenség kirendeléssel orvoslását is többször kritizálta az OBT, Handó most a testület szerint mindent legálissá tenne.