A '90-es nagy nyertesek lettek a nagy vesztesek - Önkormányzati választás, 1994.

4 perc

2019.10.13. 14:37

1994-ben már csak egyfordulós volt az önkormányzati választás. A nagyobbik koalíciós párt, az MSZP győzött, koalíciós partnere, az SZDSZ és a korábbi kormányzat fő ereje, az MDF nagyon visszaesett. A mostani önkormányzati választások alkalmából közöljük újra a HVG korabeli cikkét.

Rácáfolt a közvélemény-kutatási adatokra az ezüstvasárnapi helyhatósági választás. A november végi prognózisokban jelzett 50-60 százalékos részvételi arány helyett a választópolgárok csupán 43 százaléka ment el szavazni; igaz, ez 3 százalékkal még mindig több, mint négy évvel ezelőtt. Az eredményt illetően az előrejelzések pontosabbnak bizonyultak: bár a szabaddemokrata képviselők tömeges kiszorulása a fővárosi önkormányzatokból talán váratlannak számító fejlemény, a független képviselők a maguk több mint 70 százalékával országosan most is taroltak.

A szocialisták győzelmét, egyszersmind a jobboldal fővárosi előretörését hozta a vasárnapi helyhatósági választás. A politikai inga erőteljes kilengése azonban most sem maradt el.