„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Üresen maradt irattartók, éj leple alatt pakolt rejtélyes dobozok, eltűnő winchesterek. Nem mindenhol ment gördülékenyen a polgármesteri átadás-átvétel, de hogy ilyenkor a kétes ügyek nyomait el lehet-e tüntetni, az Nehéz-Posony Márton szerint erősen kétséges. Recept újdonsült polgármestereknek, hogyan göngyölítsék fel a kérdéses eseteket.
Igazi lángelme lehetett, akinek az önkormányzati választások eredményeinek ismeretében az az ötlete támadt, ideje eltüntetni bizonyos okiratokat egyes polgármesteri hivatalokból, sőt kiüríteni komplett irattárakat. Most aztán senki nem akad a nyomára olyan ügyleteknek, amelyek adott esetben a versenyeztetés szabályainak megsértésével jöttek létre, és sokszoros ár fizetésére kényszerítették az önkormányzatot a piaci árhoz képest. De a ravasz ismeretlen akciója folytán nincs többé bizonyíték a színlelt szerződésekre sem: amikor például valós szolgáltatás nélkül fizet az önkormányzat zsíros tanácsadói díjakat politikai csókosoknak. Nem marad tehát nyoma az adófizetők megkárosításának.
Az eltűnt winchestertől az eltitkolt Facebook-jelszóig - kisstílű húzásokkal adják át hivatalukat a volt városvezetők
Kiugrott jegyzői jogászcsapat, eltitkolt Facebook-jelszó, eltűnt merevlemezek, "hazavitt" kerületi embléma - vannak fennakadások a települési átadás-átvétellel az önkormányzati választások után. A váltás többségében normálisan zajlik ugyanakkor, az új vezetők ígérik, nem lesz vérfürdő, igyekeznek együttműködni a városházi-önkormányzati stábbal, csak bizalmi posztokon hajtanak végre személycserét.
De nem biztos, hogy igaza van. Sőt az a valószínűbb, hogy súlyosan téved, mégpedig nagyon egyszerű okból. Ahogy a Nixon-botrányt feltáró Woodward-Bernstein párosnak súgó titkos informátor mondta:
kövesd a pénzt!
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó vagy valami egészen más oka van?
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.