Bemutatjuk a letartóztatott Jimmy Lai médiamágnást, Hongkong védelmezőjét

Már tavaly is tudni lehetett, hogy a halálos fenyegetéseket kapó napilaptulajdonos nemcsak a kínai politikusokat haragította magára, hanem Hongkong üzleti elitjét is. Most a júniustól érvényes kínai nemzetbiztonsági törvényben bűncselekménynek minősített "külföldiekkel való összejátszás" gyanúja miatt vitték el a rendőrök. Az alábbi portré egy évvel ezelőtt jelent meg a HVG-ben, változtatás nélkül közöljük újra.

  • HVG HVG
Bemutatjuk a letartóztatott Jimmy Lai médiamágnást, Hongkong védelmezőjét

Tüntetések Hongkongban

Soha nem látott tüntetési hullám söpört végig Hongkongon, miután 2019 tavaszán a helyi törvényhozás megpróbálta megkönnyíteni a szökevények kiadatását Kínának. Bár a törvényt rég visszavonták, a demonstrációk a nyáron zavargássá fajultak. Ősszel ismét fellángolt az erőszak, a rendőrök már éles lőszert is használtak. Kövesse velünk a demonstrációk legfrissebb fejleményeit!

Elvitték a rendőrök az egyik hongkongi ellenzéki lap tulajdonosát

Jimmy Lait és két fiát, valamint az Apple Daily több munkatársát is őrizetbe vették.

Három politikus társaságában egy új négyek bandája tagjának minősítette a 70 éves hongkongi Jimmy Lait Peking, amely szerint a médiamágnás évek óta szítja a káoszt a különleges státust élvező városban. A népi Kína dühét az váltotta ki, hogy Lai nyíltan támogatja a hongkongi ellenzéket, és most is a demokráciát követelő tüntetések mellé állt, maga is többször a demonstrálókkal tartott.

Lai 1948-ban, a szomszédos Kanton tartományban született, a családja földjét elvették a kommunisták, és szegénységben éltek. Kilencévesen dolgozni kezdett, utasok csomagját cipelte a vasútállomáson némi aprópénzért. Amikor egy hongkongi csokoládét adott neki, rácsodálkozott a soha nem látott édességre. Az ötödik osztály után kimaradt az iskolából, és 1960-ban egy halászbárka mélyén a brit uralom alatt álló városba szökött. Lai az érkezése napján már munkába is állt egy textilüzemben. Hét éven belül az üzem vezetőjévé emelkedett, amit a szorgalma mellett annak köszönhetett, hogy szótár segítségével megtanult angolul.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.