Az elárult kurdok segítettek kiiktatni az Iszlám Állam kalifáját

Keresztes Imre

5 perc

2019.11.01. 15:00

Hatalmas csapást mért az Iszlám Államra, hogy megölték a vezérét, Abubakr al-Bagdadit. A kurd titkosszolgálati most együttműködött az amerikaiakkal, de kérdés, hogy Trump húzásai miatt ez így marad a jövőben is.

Az Iszlám Állam (IS) egykori kalifájának, Abubakr al-Bagdadinak a szombati likvidálása több szempontból is jelentős lépés a dzsihádista szervezet és általában a terrorizmus elleni harcban. Kétségtelenül igaz Donald Trump amerikai elnök teátrális bejelentésének azon mondata, hogy a Delta Force kommandó titkos akciója a világ első számú terroristájával végzett. Az Idlíb északnyugat-szíriai tartományban bujkáló és a rajtaütés során magát felrobbantó al-Bagdadi személye rendkívüli módon összeforrott az általa vezetett szervezettel, annak felemelkedésével éppúgy, mint a 2018-ban elszenvedett veresége utáni földalatti működésével.

Az al-Káida terrorhálózat iraki szárnyából kinőtt IS élére 2010-ben került al-Bagdadi néhány év alatt a világ legveszélyesebb terrorszervezetévé alakította a dzsihádista mozgalmat. A 2014 júliusában kikiáltott kalifátus elfoglalta Irak jó harmadát és Szíria felét. Az iszlám törvényeit szélsőségesen értelmező államalakulat több tízezer követőt vonzott vagy száz országból, de az internet révén a kalifátus virtuális alattvalóinak érezhették magukat a távolban maradt hívek is.

A kommandós akció hivatalos felvétele: