Aranyeső Orbán felekezetére: tovább ömlik az állami pénz a reformátusoknak
Az elmúlt négy évben több mint 100 olyan kormánydöntés született, amely pluszpénzeket juttatott a református gyülekezeteknek a normál költségvetési támogatásukon felül. A HVG összesítése szerint csak a 2018-as parlamenti választás óta összesen 29 milliárd forintot kaptak a reformátusok a református Orbán Viktor kormányától, és ezzel még a katolikusokat is megelőzték az egy főre eső állami támogatásokat tekintve.
„Építsünk templomot a megalázott Európa közepén, vigyünk az emberi szívekbe hitet, reményt, irgalmat és szeretetet.” Ezzel a mottóval és az azt követő rövid híradással – „újév előtt érkezett az örömteli hír az Emberi Erőforrások Minisztériumából...” – adta tudtul a Rákoskerti Polgári Kör lapja, a Kerti Levél, hogy a kormány 520 millió forintos egyedi támogatásban részesítette a rákoscsabai református egyházközséget, a Mennybemenetel templomának építtetőjét.
Mindez még két éve történt, s bár azóta a polgári kör nem nagyon hallatott magáról (utolsó Facebook-bejegyzésük októberi), a hírt ez év elején is megismételhették volna. A kabinet ugyanis a múlt év utolsó napjaiban ismét egyedi támogatást (ezúttal 920 millió forintot) szavazott meg a Makovecz Imre által tervezett szakrális épület megvalósításához. Amelynek (az építkezésre hivatkozva átmenetileg eltávolított) alapkövét 2009-ben még maga a tervező tette le, ám az építési munkálatok csak a halálát követő hetedik évben, tavaly tavasszal kezdődtek meg.
Mindenesetre, ha elkészül, és a református gyülekezet – várhatóan valamikor jövőre – birtokba veszi a templomot, az történelmi pillanatnak számít majd: a rákoscsabai lesz a világhírű építész első budapesti temploma.
Makovecz nem rejtette véka alá csalódottságát, hogy miközben a határon túlról sorra kapta a megbízásokat, Magyarországon – Orbán Viktorral való személyes barátsága ide vagy oda – nem igazán tartottak igényt a templom- és középület-tervezésben szerzett tudására. S bár a múlt év végi kormányhatározat ezt a hiányosságot enyhíti, még a Makovecz-életmű gondozásáról szóló december 30-ai határozat mellékletében megjelölt további három református templom közül is kettő erdélyi „illetőségű” lesz (az egyik temesvári, a másik kolozsvári).
Új Makovecz-épületeket húzathat fel a kormány milliárdokért
A kormány Makovecz Imre Emlékközponttá alakítaná a Városkúti úti műteremházat, elindítaná a Makovecz Imre Pályázati Alapot és akár meg is valósítana több Makovecz-projektet - olvasható a Magyar Közlöny keddi számában megjelent határozatban. Minderre több mint 11 milliárd forintot fordítanának 2020-ig.
Orbán – mintha csak kompenzálni akarna valamit – az utóbbi években irdatlan mennyiségű pénzt zúdított saját felekezetére, éspedig a legváltozatosabb jogcímeken. 2015 óta 108 olyan kormánydöntés született, amely a „rendes” költségvetési támogatáson felül pluszpénzeket juttatott a református közösségeknek – a templomépítéstől kezdve az ingatlanok felújításán és a turisztikai fejlesztéseken át a „forrásszükségletek” kielégítéséig.
Orbán Viktor templomavatáson szidta egyet az Európai Uniót
Több mint 80 éves terv valósult meg Pesterzsébeten a Klapka téri református templom felépítésével.
De jutott pénz honismereti táborok szervezésére is a református lelkészek közreműködésével, akiket Kövér László házelnök a felekezet augusztusi szárszói konferenciáján gyávasággal vádolt, mondván: nem elég bátrak megmondani a híveknek, hogy miként kell „jófelé szavazni”.
Kövér: A lelkészek és a plébánosok felelőssége, hogy a hívek megfelelő irányba szavazzanak
A házelnök a Reformátusok szárszói konferenciáján azt is felvázolta, hogy a legrosszabb kereszténydemokrata politika is jobb, mint a legjobb nem keresztény politika.
Számításaink szerint csak a legutóbbi parlamenti választások óta 29 milliárd forintot tett ki azoknak az egyedi kormányzati támogatásoknak az összege, amelyek kedvezményezettje valamelyik református gyülekezet volt. Összehasonlításképpen: ez az összeg szinte forintra megegyezik azzal, amennyivel az Orbán-kormány az idén ősszel Budapesten sorra kerülő katolikus világtalálkozó, az Eucharisztikus Kongresszus megrendezését 2016 óta támogatta.