Miközben nagy tettekre készülünk, például a Mars meghódítására, egy láthatatlan kis vírus térdre kényszeríti az egész emberiséget, milliárdosoktól a nincstelenekig. Jobb híján mindenki az otthonába menekül, és igyekszik kibekkelni ezt az egészet. A hvg360-on minden nap jelentkezik a Home office, M. Kiss Csaba sorozata, melyben aktív élethez, nyilvánossághoz szokott ismert emberek mesélnek arról, miként élik meg a helyzetet, hogy látják a közelebbi és távolabbi jövőt, mit tesznek épp, s mit kell elhagyniuk a szokásos tennivalóik közül. A tegnapi részben Baranyi Krisztina arról beszélt, 30 év gyakorlatától nehéz eltérni egy világjárvány idején is, ezért gyökeres változásokra lenne szükség a politikában. A pandémia után szeretne egy nagy ünnepséget a kerületben, mert szerinte mindent megérdemelnek az ott lakók - vallja a ferencvárosi polgármester. A csütörtöki epizódban V. Naszályi Márta azt mondta: a kormánynál vannak az adatok, így nekik is kell dönteni a fővárosi lazításokról. 3 milliárdos mínusszal számol a városrész, miközben alapjövedelmet vezettek be azoknak, akik a válság miatt vesztették el munkájukat. |