A lap végig veszi, hol mentek végbe gyökeres változások, amióta a miniszterelnök másodszor is megszerezte a hatalmat. Ebbe beletartozik, hogy az akkori Bizottság mindjárt az elején nem engedte elszaladni az államadósságot, ezért a politikus azzal tért haza Brüsszelből, hogy ha baj van, az ország csak magára számíthat. De Ablonczy Bálint a Válasz főszerkesztője megjegyzi, hogy a kormányfő azért annyira nem volt kétségbe esve, mert harcos típus, aki szerint a kompromisszum a gyengeség jele.
Neue Zürcher Zeitung: Orbán pontosan tudja, meddig mehet el az unióban
Orbán Viktor 10 éve folyamatosan szántja fel Magyarországot, viszonya egyre rosszabb Európával, fokozatosan elszigetelődik, ám mégsem következik be a szakítás, mert az EU megosztott a kérdésben. A magyar kormányfő erősen ügyel arra, nehogy Németországgal viszályba kerüljön. Így összegzi a jelenlegi helyzetet a Neue Zürcher Zeitung hosszú összeállítása.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.