Simonka Györgyék pere októberben folytatódik

1 perc

2020.07.29. 13:34

A mostani ügy szereplői közül többekre, valószínűleg Simonka Györgyre is várhat egy újabb büntetőper a Narancs.hu szerint.

Októberben kilenc tárgyalási nappal nyit majd a Fővárosi Törvényszéken az a büntetőper, amelyben Simonka György fideszes országgyűlési képviselőt és 32 társát bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekményekkel vádolják – tudta meg a Narancs.hu. Minden héten három tárgyalási napot tervez a bíróság.

A közel 150 oldalas vádirat ismertetése, valamint a több mint harminc vádlott nyilatkozata három napig tartott januárban a Fővárosi Törvényszéken. A vádirat nyolc és fél év fegyházbüntetésre, valamint 750 millió forintos vagyonelkobzásra tett javaslatot a bíróságnak arra az esetre, ha Simonka elismeri a vádiratban foglaltakat és lemond a védekezés lehetőségéről. Ezt a fideszes politikus nem tette meg.

Az előkészítő ülésen bejelentették, hogy a tárgyalást tavasszal folytatják, a koronavírus-járvány azonban közbeszólt. Végül a Narancs.hu kérdéseire felelve árulta el a törvényszék sajtóosztálya az új, októberi időpontot. Várhatóan már az első tárgyalási napokon lezajlik Simonka György harmadrendű vádlott meghallgatása.

A mostani ügy szereplői közül többekre egy újabb monstre büntetőper várhat – véli a lap. A vádirat 138. oldalán ugyanis szerepel, hogy ettől az ügytől már korábban elkülönítették azokat, amelyek Dél-Békésben az európai uniós forrás megcsapolásának gyanúját vetették fel. Ott a kárérték akár jócskán meghaladhatja az ebben a perben szereplő 1,4 milliárdos összeget.