Semmit sem tudni a közmédia legnagyobb műsorgyártóinak gazdálkodásáról

3 perc

2020.02.14. 11:00

Noha erre törvény kötelezi őket, nem tették közzé a cégek azt a dokumentumot, amelyből kiderülhetne, mekkora üzlet az övék.

Vannak egyenlőbbek az egyenlők között. Bár minden évben május végén kell a vállalkozások előző évi eredményét nyilvánosságra hozni, egyes állami és kormánykedvenc cégeknél rendre előfordulnak – olykor gyanús – késések, komolyabb következmények nélkül.

A hírhedt, még megrendezése után is dráguló vizes-világbajnokságot lebonyolító Bp2017 Kft. például 2018-ban május helyett csak decemberben állt elő az adatokkal, így mintegy fél évet kellett várni arra, hogy kiderüljön: a vébé majdnem 100 millió forintos mínuszt produkált, és a várt 7–10 milliárd forint helyett csupán 4,6 milliárd forint bevételt termelt.

A szemétszállítást nem végző, csupán kiszámlázó, kukaholdingnak csúfolt NHKV Zrt.-nek eddigi fennállása alatt még egyszer sem sikerült időben közzétennie a beszámolóját. Hónapokkal a határidő lejárta után került elő a néhai filmügyi kormánybiztos és hollywoodi producer, Andy Vajna egyik legfontosabb cégének, az AV Perfectnek a mérlege is. S hoppon maradt az is, aki Kocsis Máté fideszes országgyűlési frakcióvezető családi cégének 2018. évi gazdálkodásáról akart informálódni.