Mit tudnak a szomszédban, amitől nemcsak pénz lesz a fociban, hanem siker is?
8 perc
2020.08.19. 09:40
Évtizedes álma a magyar foci vezetőinek, hogy az ország csapatai minden évben ott legyenek legalább az Európa Ligában, és néha egy-egy BL-csoportkör is becsússzon. (Köz)pénz bőven van erre, a sikerek viszont csak néha-néha jönnek. Megnéztük, mit csinálnak máshogy a régiónk olyan országaiban, ahol nemzetközi szinten is sikeres focit építettek fel.
Újra nekiveselkedik négy magyar focicsapat, hogy bejusson valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, vagy legalább túlélje az első selejtezőfordulót. A BL-selejtezőben szerdán kezdő Ferencváros, valamint a jövő héten az Európa Ligáért indulók közül a Mol Fehérvár az elmúlt években helyet kapott már az EL-főtáblán. A Kispestnek már a távolabbi múltra kell ehhez visszatekintenie (egész pontosan 1994-ig), a Felcsút pedig újonc a nemzetközi porondon.
Az nem kérdés, hogy ha csak a pénz döntene, a magyaroknak komolyan vehető esélyük volna a csoportkörre. Az éves beszámolók szerint 2019-ben az FTC-nek 9,1 milliárd forint bevétele volt – ennek nagyjából harmada UEFA-pénzdíj. A Fehérvár FC Kft. még nem adta le a 2019-es beszámolóját, 2018-ban 11 milliárd forint volt a bevétel, ebből 3,3 milliárdot tett ki a pénzdíj. A Honvéd FC Kft.-nek kétmilliárd forint volt a 2019-es bevétele, a Felcsút pedig Mészáros Lőrinc saját bevallása szerint évente nagyjából 10 millió euróból, vagyis 3,5 milliárd forintból gazdálkodik.
Amikor Csányi Sándort 2010-ben az MLSZ elnökévé választották, az új elnökség pedig elkészítette a 2020-ig szóló stratégiát, ígéretet tettek arra, hogy 2015-től minden évben két magyar csapat bejut a BL- vagy EL-csoportkörbe, egy pedig a tavaszt is megéli, valamikor 2018 és 2020 között pedig gazdaságilag önellátóvá válik a magyar klubfutball. Hogy ebből mi valósult meg, azt sokszor elemeztük már – de ha annyi pénz ömlik a magyar fociba, és mégsem elég, mit kellene másképp csinálni?
2015 óta horvát, szerb, cseh, lengyel, bolgár és ukrán csapat is eljutott a BL-be, az EL-ben pedig rendszeres szereplőként vannak jelen. Az ő példáikat néztük meg, mit csinálnak másképp, mint a magyarok.
| Pénz van, foci nincs |
Ha a négy magyar klub közül, amely idén elindul a Bajnokok Ligája vagy az Európa Liga selejtezőiben, egy sikerrel járna, most lenne 2004 óta az első alkalom, amikor zsinórban három évben is ott van az országunk egy csapata a főtáblán. Ennél csak az a ritkább, hogy ugyanaz a csapat jusson el a csoportkörig egyáltalán kétszer egymás után: az elmúlt 16 évben ez egyedül 2009-ben és 2010-ben sikerült a Debrecennek, most a Ferencváros pályázik erre. A futball számadatainak egyik legmegbízhatóbb forrása, a Transfermarkt szerint a Ferencváros keretének értéke 24,1 millió euró, míg első ellenfeléé, a svéd Djurgardensé 12,1 millió. Utána már a Celtic Glasgow (91 millió) következne, de ha ki is esnek, mennek át az EL-selejtező következő fordulójába. A Fehérvár kerete 17,7 millió eurót ér, ellenfeléé, a Bohemiansé csupán 125 ezret. A Kispest 8,7 millió eurója az Inter Turku 2,8 milliójával csap össze, a Felcsút 10,6 milliója pedig kevéssel marad csak el a Hammarby 12,2 milliójától. |
Ne legyünk igazságtalanok, az nem az itthoni körülmények miatt irracionális elvárás, hogy legyen egy stabil BL-szereplő magyar csapat. Az UEFA a pénzdíjaival és a selejtezőrendszerével is kijelölte az utat: Európa élbajnokságainak csapataival töltik meg a nemzetközi kupákat, a kontinens keleti fele számára a reálisan elvárható maximum az, hogy a rendszeres EL-szereplés mellett egy-két évben a BL-be eljussanak. Ez azonban nem megugorhatatlan szint.
A volt Jugoszláviában az a modell jött be, hogy a klubok alapítványként működnek, valójában pedig csak tippelgetni lehet, ki áll mögöttük. Ennek a konstrukciónak az az előnye, hogy a nonprofit alapítvány adómentes – ilyen például a Dinamo Zagrebé.
A horvát sikercsapat 2018-ban olyan helyzetbe került, amin bármelyik magyar klubnál nagyon meglepődnénk: a klub volt vezetőjét, Zdravko Mamicot korrupció miatt hat és fél évre börtönbe küldték. Az egyesületbe hivatalosan bárki bevásárolhatja magát, de a szurkolók már Mamic elítélése előtt is arra panaszkodtak, hogy valójában az ő körének adóelkerülését szolgálta a rendszer. Hasonló egyesületi rendszerben működik a szerb Crvena Zvezda is. A helyi oknyomozó újságírók szerint Alekszandar Vucsics elnök állhat a klub mögött, de ezt még nem sikerült minden kétséget kizáróan bizonyítani. Akárhogy is, a Zvezda költségvetése nagyjából a tízszerese a Ferencváros–Fehérvár párosénak, a Dinamóé pedig kicsivel még ennél is több.
De ezek történelmi csapatok, ellenben a Balkán legújabb sikerklubjával, a bolgár Ludogoreccel. A razgradi klub évtizedekig a másod- és harmadosztály között ingázó kiscsapat volt, mígnem 2010-ben Kiril Domuszcsiev, egy gyógyszeripari befektető meg nem vette, és nem kezdte el a pénzt pumpálni bele – jelenleg évi 9,5 milliárd forint körüli összegből gazdálkodik a klub.
Jöttek is a sportsikerek: 2012 óta zsinórban kilencszer lettek bajnokok, kétszer BL-be, négyszer az EL-be jutottak.
Bármilyen furcsán hangzik azonban, a Ludogorecet nem lehet a szervezett bűnözés vagy a politikai elit csapatának tekinteni: egyelőre úgy néz ki, hogy a razgradi történet tényleg arról szól, hogy ha egy gazdag üzletember elég pénzt beletesz a fociba, jöhetnek az eredmények.
Pedig ha egy mondaton belül elhangzik az a két szó, hogy balkáni és üzletember, arról sokaknak valami látványos korrupció jut eszébe, de minimum a gyanúja. Bulgáriában is van ilyen, ugyanaz a – furán meggazdagodott – ember vitte például csődközelbe pár év eltéréssel az ország két legnépszerűbb klubját, a Levszkit és a CSZKA-t, arról pedig külön gyűjtés készült, melyik kluboknak gyilkolták meg a legtöbb vezetőjét (a Lokomotiv Plovdiv vezet, 1995 óta öt lelőtt elnökkel). A Ludogorec tulajdonosa azonban kivételt jelent, eddig nem bukott meg semmivel. Hogy ez azt jelenti-e, hogy tiszta, vagy azt, hogy nagyon jól bástyázta körül magát, az talán néhány évtized múlva kiderül majd.
Elég egyértelmű viszont a helyzet Ukrajnában, a Dinamo Kijevnél. Ott 2002-ben lett a tulajdonos Ihor Szurkisz, aki a bátyjától, Hrihorijtól vette át a klubot. Mindketten a rendszerváltás utáni piramisjátékokban gazdagodtak meg és lettek sikeres üzletemberek, Hrihorij pedig tizenkét éven át az ország futballszövetségének elnöke is volt.
A Dinamót már 1995-ben kizárták egy évre a BL-ből, mert a két testvér egy meccs előtt 30 ezer dollárral és szőrmebundákkal próbálta megvenni a bírót. Később Hrihorij játszott nagyobb tételben: a most is folyó nyomozásban a stadionépítések körüli kenőpénzek elfogadásával, valamint az ukrán szövetségnek járó UEFA-pénzek elsikkasztásával gyanúsítják. A másik ukrán sikerklub, a Sahtar Donyeck elnök-tulajdonosa, Rinat Ahmetov a világ 300 leggazdagabb embere között van, a vagyonának egy részét pedig a jogászaira költi, akik eddig sikeresen intézték el, hogy egyetlen ellene folytatott vizsgálat se jusson el a vádemelésig, és a korrupciógyanúról író újságok visszavonják az állításaikat. Annyit lehet biztosan tudni, hogy ingatlan- és energiaipari befektetésekkel kezdte a rendszerváltás környékén, majd képviselő lett, a klub vezetését pedig az után vette át, hogy az elődjét egy meccs alatt felrobbantották a stadionban.
Csehországban a Slavia Prahát tulajdonló cégben szintén ott van a közpénz, csakhogy nem cseh: 2015 óta némi átrendezéssel Kínáé a klub. 2018 óta az ázsiai ország legnagyobb állami vállalatcsoportja, a CITIC és a Sinobo ingatlanbefektető a tulajdonos. Hogy miért jó a kínai államnak bevásárolni magát a cseh fociba, az még a szakértők számára sem teljesen világos, annyi biztos, hogy a klubot a csődközelből rántották vissza, pénzügyi zavarok pedig nincsenek. A Sparta Praha tulajdonosa Daniel Kretinsky, Közép-Európa legnagyobb energetikai cégének vezérigazgatója. A két prágai klub keretének értékét 37-40 millió euróra becslik, az éves költségvetésük 8-10 milliárd forintnak megfelelő korona, vagyis még így is több, mint a magyar elité. Ehhez képest már-már unalmas, hogy a cseh foci harmadik sikeres csapatának, a Viktoria Plzennek a tulajdonosi körében nem találni sem szupergazdag embereket, sem korrupciógyanút, csupán egy piaci alapon jól gazdálkodó klubot látni.
A lengyel Legia Warszawa a példája annak, hogy egy politológus is sokra viheti – persze a tulajdonosnak, Dariusz Mioduskinak ez csak az első diplomája volt, később a Harvardon jogot végzett, majd energetikai befektetésekből gazdagodott meg.
Nem is kevés pénzt tesz bele a fociba: a válság előtt évi 25 milliárd forintnak feleltek meg a klub bevételei – igaz, ebben nincs közpénz, és még a szurkolóktól érkező bevételek is segítenek.
Ennyi jellegzetesen kelet-európai történet után már-már megfeledkezhetünk a környékünk egyik legnagyobb sikercsapatáról, a Red Bull Salzburgról. Pedig az ő példájuk mutatja, hogy a gyanúsan meggazdagodott emberek és a politika túlzott közelsége nélkül is lehet üzletileg sikeres klubot építeni. Igaz, Ausztria azért nem a Balkán – és természetesen azt is hozzá kell itt tenni, hogy amikor a Red Bull 2005-ben megvásárolta a klubot, páros lábbal taposott bele a hagyományaiba. Sok szurkoló nem tudta elfogadni, hogy a címer és a színek megváltoztatása mellett mintha megpróbálták volna kitörölni a történelemből az azelőtti nyolcvan évet, másokat meggyőzött a sikersorozat. De a sportsikerek inkább csak az országon belül jöttek, a BL-be csak 2019-ben, tizenkettedik próbálkozásra jutottak be.
Vagyis akárhova nézünk, azt látjuk, hogy a régiónk igazán sikeres csapatainál
- vagy olyan támogatók állnak a klub mögött, akikhez képest Magyarország szupergazdag emberei csak kispályások,
- vagy pedig kénytelenek piaci alapon megélni és felvenni a versenyt,
- vagy mindkét fenti állítás igaz egyszerre.
És még ez sem jelent automatikusan sikert: Romániában is vannak furcsa, gazdag befektetők, Szlovákiában pedig próbálják üzleti alapon felépíteni a focit, mégis, az igazán nagy sikerek elmaradtak.
Szóval annyi lenne a megoldás, hogy még több pénzt kell belepumpálni a magyar fociba, és majd kétszer ekkora költségvetések mellett jöhetnek a sikerek? Egyáltalán nem biztos. Azerbajdzsánban, Kazahsztánban vagy éppen Fehéroroszországban megpróbálkoztak ezzel: állami hátszéllel helyi szponzorok felkaroltak egy-egy kiemelt csapatot, és közpénz jellegét elveszítő pénzből sem volt hiány. Csakhogy ezek a csapatok nem túl sikeresek, néha eljutnak az EL-be, egy-egy kiemelkedően szerencsés évben a BL-be, de hosszú távú sportsikerekről nincs szó.