77 szegedi egyetemi tanár írta alá a Színművészetit támogató nyilatkozatot

2 perc

2020.09.23. 11:31

A kuratórium visszahívását várják az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának 77 oktatója írta alá azt a dokumentumot, ami támogatásáról biztosítja a Színház- és Filmművészeti Egyetemet blokád alá vonó hallgatókat. Mint írják, szolidárisak azokkal az oktatókkal is, akik a kuratórium erőszakos fellépését látva felmondtak az intézményben. Az SZTE oktatói lapunkhoz eljuttatott közleményükben hangsúlyozzák, hogy a jelenlegi patthelyzet feloldását az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjétől, Palkovics Lászlótól várják.

Arra kérik a minisztert, hogy a Kuratórium megbízását vonja vissza, helyükre pedig olyan vezetést jelöljön ki, amelyben helyet kapnak az SZFE által jelölt személyek is. Kiállnak követeléseikben Upor László mellett is: azt kérik, hogy haladéktalanul terjesszék fel kinevezésre, mint az SZFE szabályosan megválasztott rektorát.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói augusztus 31-én foglalták el egyetemüket, oktatóik október elsejétől készülnek sztrájkba lépni.

A nyilatkozat teljes terjedelmében így szól:

Mi, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának alulírott tanárai támogatjuk  a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákjait, akik egyetemfoglalási akcióval tiltakoznak a kormányzat, illetve az intézmény irányítását átvevő Kuratórium őket érintő intézkedései ellen. Ugyancsak szolidárisak vagyunk azon oktató kollégáinkkal, akik, látva, hogy az ITM semmibe vette a Kuratórium összetételével kapcsolatos javaslataikat és tapasztalva a Kuratórium vádaskodásokkal kísért erőszakos fellépését, úgy döntöttek, hogy nem tanítanak egyetemükön tovább.

Úgy gondoljuk, hogy a Kuratórium súlyosan megsértette az egyetemi autonómia Magyarország Alaptörvényében rögzített elvét azzal, hogy az SzFE Szenátusát megfosztotta minden korábbi jogkörének gyakorlásától, ezért elvárjuk az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetőjétől, hogy

  1. a Kuratórium megbízását vonja vissza,
  2. a helyzet rendezésére irányuló szándék őszinteségéről bizonyságot téve olyan új Kuratóriumot nevezzen ki, amelyben helyet kapnak az SzFE által javasolt személyek is,
  3. haladéktalanul terjessze fel kinevezésre az SzFE szabályosan megválasztott rektorát.

Balázs Mihály, Balázs Péter, Bálintné Tóth Ágnes, Balog Iván, Balog József, Barát Erzsébet, Bencsik Péter, Bibok Károly, Bombitz Attila, Czeglédi András, Deák Ágnes, Dragon Zoltán, Farkas Baráthi Mónika, Fekete Mariann, Feleky Gábor, Felföldi Szabolcs, Fenyvesi Anna, Ferwagner Ákos, Fogarasi György, Font Zsuzsa, Füzi Izabella, Galamb György, Galántai Erzsébet, Gere Zsolt, Gécseg Zsuzsanna, Hárs Endre, Hunyadi Zsolt, Jászay Tamás, Karsai László, Kasza Péter, Katona Tünde, Keserű Gizella, Kiss Attila, Klucsik Edit, Kocsis Mihály, Konkoly Ágnes, Kovács Krisztina, Kovács Szilvia, Kőrössy Judit, Kulcsár Valéria, Kürtösi Katalin, Laczkó Sándor, Latzkovits Miklós, Lencsés Éva, Lencsés Gyula, Madarász Klára, Margittai Linda, Mészáros F. István, Mikola Gyöngyi, Milián Orsolya, Nagyillés János, Orcsik Roland, Ötvös Péter, Pavlovits Tamás, Pintér-Nagy Katalin, Porció Tibor, Rábai Krisztina, Révész László, Sarnyai Csaba, Sághy Miklós, Sinkovics Balázs, Szajbély Mihály, Székely Melinda, Szilasi László, Szilágyi Zsófia, Szőnyi György Endre, Tamás Ágnes, Tomka Béla, Tóth Ákos, Tóth Szergej, Török Ervin, Váraljai Anna, Vörös Gabriella, Vukman Péter, Thomas Williams, Wolf Mária, Zimonyi István

Szeged, 2020. szeptember 23.

(Kiemelt képünk illusztráció!)