Gyarmathy Éva: A mesék és a késztetések hatalma

8 perc

2020.10.13. 12:30

Nagy vihart kavar egy toleranciára tanító mesekönyv. Nem kötelező olvasmány, aki akarja megveszi, elolvassa, felolvassa. Akit nem érdekel a téma, nem veszi meg. Akkor miért a nagy fogcsikorgatás, hogy politikust könyvtépésre, pszichológus professzort szájtépésre késztet? Annyi, meg annyi királylányos/királyfis mese mellett, miért tragikus sokak számára egy királyfis/királyfis mese? Vélemény.

Vannak más, óvodásoknak szóló mesekönyvek is, amelyek a toleranciáról szólnak. (Kevesen értenek azzal egyet, hogy az óvódáskorban még korai az elfogadásra nevelés.) Például Döbrentey Ildikó „Égbőlpottyant meséi”, Marék Veronika „Csúnya kislány” vagy Z. Kiss Adrien „Különleges testvérek” című kiváló könyve nem keltett indulatokat, pedig szintén a toleranciára tanítanak. A „Meseország mindenkié” kiverte a biztosítékot, a homofób indulatok el akarják söpörni a toleranciára neveléssel együtt.
A homofóbia gyakran az egyén saját, elnyomott homoszexuális késztetéseinek a kitüremkedése. Itt egy kutatási eredmény erről. Minthogy mélyen elnyomott érzésekről van szó, tudatosan nem képes velük foglalkozni a személy, és ha valami mégis felszínre hozza ezeket, az, zsigeri ellenkezést vált ki a lelkében. A homofób ember önmaga késztetéseit utasítja el másokra kivetítve, és nem is észleli, micsoda gyűlöletet gerjeszt maga körül. Aktuálisan egy, a Vatikánról szóló könyvben is megjelent ez a probléma. Többek között kiderült, hogy a homofób papok igen nagy része homoszexuális.
Ha Dúró Dórának vagy Bagdy Emőkének annyira fontos a jövő nemzedékének lelki fejlődése, akkor miért nem hallottuk a hangjukat akkor, amikor a pedofil Kaleta Gábor, az Orbán-kormány volt perui nagykövete enyhe büntetéssel megúszhatta az elkövetett bűnt? Vagy miért nem fröcsögnek hangosan a családon belüli erőszak ügyében, miért nem ilyen vehemensek a gyermekbántalmazás, a „fekete pedagógia” vagy bármely, a gyermekeket érő valódi ártalmak esetén?
Amúgy a gyerekek nemi szerepével kapcsolatban anno a „ballib” ostoba hatalom bele akart szólni a nevelésbe azzal, hogy az „anya” és „apa” szavakat felcseréli „szülő1 és szülő2” szavakra. Aztán mi, pszichológusok és más szakemberek igen nagyon ellenálltunk, ezért gyorsan el is törölték ezt a butaságot. (Jó, hogy legalább erre képesek voltak.) A létező jelenségeknek elnevezése van, nem szabad kitörölni, mert a hiány környéke érthetetlenné válik. Az anya, az anya, az apa, az apa, még akkor is, ha bár ritkán, létezik olyan, hogy két apa vagy két anya nevel együtt gyereket. És ha valaki valóban a gyerekek érdekeit nézi, akkor például nem zárja intézményekbe őket, hanem lehetőséget ad arra, hogy szerető felnőttek családi környezetben gondoskodjanak róluk.
Dúró Dóra szélsőjobboldali politikus, érthető, hogy nincsenek körülötte olyanok, akik kisegítenék a gyűlöletből. Bagdy Emőkét azonban sajnálom, mert hívei engedik, hogy idős korára az utálkozása által hiteltelenné és nevetségessé váljon, és az éppen most regnáló ostoba hatalom használja. Azt kérdezi, hogy „... miért oly fontos a kisebbségi folyamatokra érzékenyítés a meséken keresztül?” Ez kérdés? No comment. Emőke zavaros elméleteket ad közre, amelyben az epigenetika és genetika keveredik. Jó lett volna néhány tiszta szakirodalmi utalás arra, hogy amit leír, az igaz a homoszexualitásra, mert az ismert tudományos kutatások nem erősítik meg.
Minden valamirevaló kutató óvatosságra int a témával kapcsolatban, mert a tudomány még nem jutott biztos álláspontra. Itt, és itt és itt lehet például tájékozódni. Miért akkor a laikusokat megtévesztő állítások sorozata? Egy, a tudománynak elkötelezett embert mi visz rá arra, hogy valótlant mondjon és írjon, hogy egy kisebbség elnyomását szentesítse?
A gyors változás sokkhatást válthat ki, és éppen egy sebesen mozgó kulturális váltásban vagyunk, amikor az értékek átalakulnak. A tudomány egy valamelyest használható iránytű ebben a kuszaságban, ezért nagyon óvni kell a tisztaságát.
A bizonytalan ént az átlagosnál jobban veszélyeztetik a külső hatások, emiatt szorongás, düh, agresszió lehet a válasz. A késztetéseink sokszor tudattalanul is meghatározzák a gondolkodásunkat valamint a tetteinket, és nagyobb kihívások nélkül is megjelenhet a személyiségben a zavar. A pszichológusoknak azért kell az átlagosnál jobban tisztában lenni önmagukkal, hogy amikor zavarral találkoznak, képesek legyenek nyitott lélekkel viszonyulni, ami nem mindenkinek sikerül, akinek pszichológusi diplomája van.
Az elfogadás nem öncélú. A kirekesztéssel elveszítjük a kapcsolatot, és nem tudunk hatni a folyamatokra. A tolerancia mintát is jelent, és nem méricskél. A homofóbiával is türelmesnek kell lennünk, de az alapvető szabályokat el lehet várni a homofób emberektől is, ahogy mindenki mástól: ne tegyél kárt magadban és a környezetedben. Lehet mindennek titulálni a több, mint ezer pszichológust, akik felszólamlottak, de lényegében segíteni igyekeznek Bagdy Emőkét is abban, hogy a késztetéseit tudatosítsa, és megtanulja kordában tartani. Valószínűleg a személyi kultusz ismét továbblöki majd őt a lejtőn, de kapott egy kapaszkodót.
Kissé szégyellem és nagyon sajnálom, hogy ilyesmivel kell foglalkoznom, de úgy éreztem, hogy a tudomány és a gyermekek védelmében meg kell írnom a véleményemet. Minden válaszom, a további felvetésekre is, ebben a cikkben van. És hogy senkinek ne menjen el a pszichológiától és a meséktől a kedve, ajánlom az Apapara ezen kis szösszenetét.
A szerző Prima-díjas pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa.

Vannak más, óvodásoknak szóló mesekönyvek is, amelyek a toleranciáról szólnak. (Kevesen értenek azzal egyet, hogy az óvodáskorban még korai az elfogadásra nevelés.) Például Döbrentey Ildikó Égbőlpottyant meséi, Marék Veronika Csúnya kislány vagy Z. Kiss Adrien Különleges testvérek című kiváló könyve nem keltett indulatokat, pedig szintén a toleranciára tanítanak.

A Meseország mindenkié kiverte a biztosítékot, a homofób indulatok el akarják söpörni a toleranciára neveléssel együtt.

A homofóbia gyakran az egyén saját, elnyomott homoszexuális késztetéseinek a kitüremkedése. Itt egy kutatási eredmény erről. Minthogy mélyen elnyomott érzésekről van szó, tudatosan nem képes velük foglalkozni az ember, és ha valami mégis felszínre hozza ezeket, az zsigeri ellenkezést vált ki a lelkében. A homofób ember önmaga késztetéseit utasítja el másokra kivetítve, és nem is észleli, micsoda gyűlöletet gerjeszt maga körül.

Aktuálisan egy, a Vatikánról szóló könyvben is megjelent ez a probléma. Többek között kiderült, hogy a homofób papok igen nagy része homoszexuális.

Ha Dúró Dórának vagy Bagdy Emőkének annyira fontos a jövő nemzedékének lelki fejlődése, akkor miért nem hallottuk a hangjukat akkor, amikor a pedofil Kaleta Gábor, az Orbán-kormány volt perui nagykövete enyhe büntetéssel megúszhatta az elkövetett bűnt? Vagy miért nem fröcsögnek hangosan a családon belüli erőszak ügyében, miért nem ilyen vehemensek a gyermekbántalmazás, a „fekete pedagógia” vagy bármely, a gyermekeket érő valódi ártalmak esetén?

Amúgy a gyerekek nemi szerepével kapcsolatban anno a „ballib” ostoba hatalom bele akart szólni a nevelésbe azzal, hogy az „anya” és „apa” szavakat felcseréli „szülő1 és szülő2” szavakra. Aztán mi, pszichológusok és más szakemberek igen nagyon ellenálltunk, ezért gyorsan el is törölték ezt a butaságot. (Jó, hogy legalább erre képesek voltak.) A létező jelenségeknek elnevezése van, nem szabad kitörölni, mert a hiány környéke érthetetlenné válik. Az anya, az anya, az apa, az apa, még akkor is, ha bár ritkán, létezik olyan, hogy két apa vagy két anya nevel együtt gyereket. És ha valaki valóban a gyerekek érdekeit nézi, akkor például nem zárja intézményekbe őket, hanem lehetőséget ad arra, hogy szerető felnőttek családi környezetben gondoskodjanak róluk.

Dúró Dóra szélsőjobboldali politikus, érthető, hogy nincsenek körülötte olyanok, akik kisegítenék a gyűlöletből. Bagdy Emőkét azonban sajnálom, mert hívei engedik, hogy idős korára az utálkozása által hiteltelenné és nevetségessé váljon, és az éppen most regnáló ostoba hatalom használja. Azt kérdezi, hogy „... miért oly fontos a kisebbségi folyamatokra érzékenyítés a meséken keresztül?” Ez kérdés? No comment. Bagdy Emőke zavaros elméleteket ad közre, amelyben az epigenetika és genetika keveredik. Jó lett volna néhány tiszta szakirodalmi utalás arra, hogy amit leír, az igaz a homoszexualitásra, mert az ismert tudományos kutatások nem erősítik meg.

Minden valamirevaló kutató óvatosságra int a témával kapcsolatban, mert a tudomány még nem jutott biztos álláspontra. Itt, és itt és itt lehet például tájékozódni. Miért akkor a laikusokat megtévesztő állítások sorozata? Egy, a tudománynak elkötelezett embert mi visz rá arra, hogy valótlant mondjon és írjon, hogy egy kisebbség elnyomását szentesítse?

A gyors változás sokkhatást válthat ki, és éppen egy sebesen mozgó kulturális váltásban vagyunk, amikor az értékek átalakulnak. A tudomány egy valamelyest használható iránytű ebben a kuszaságban, ezért nagyon óvni kell a tisztaságát.

A bizonytalan ént az átlagosnál jobban veszélyeztetik a külső hatások, emiatt szorongás, düh, agresszió lehet a válasz. A késztetéseink sokszor tudattalanul is meghatározzák a gondolkodásunkat, valamint a tetteinket, és nagyobb kihívások nélkül is megjelenhet a személyiségben a zavar. A pszichológusoknak azért kell az átlagosnál jobban tisztában lenni önmagukkal, hogy amikor zavarral találkoznak, képesek legyenek nyitott lélekkel viszonyulni, ami nem mindenkinek sikerül, akinek pszichológusi diplomája van. Az elfogadás nem öncélú. A kirekesztéssel elveszítjük a kapcsolatot, és nem tudunk hatni a folyamatokra. A tolerancia mintát is jelent, és nem méricskél.

Az alapvető szabályokat el lehet várni a homofób emberektől is, ahogy mindenki mástól: ne tegyél kárt magadban és a környezetedben.

Lehet mindennek titulálni a több, mint ezer pszichológust, akik felszólamlottak, de lényegében segíteni igyekeznek Bagdy Emőkét is abban, hogy a késztetéseit tudatosítsa, és megtanulja kordában tartani. Valószínűleg a személyi kultusz ismét tovább löki majd őt a lejtőn, de kapott egy kapaszkodót.

Kissé szégyellem és nagyon sajnálom, hogy ilyesmivel kell foglalkoznom, de úgy éreztem, hogy a tudomány és a gyermekek védelmében meg kell írnom a véleményemet. Minden válaszom, a további felvetésekre is, ebben a cikkben van. És hogy senkinek ne menjen el a pszichológiától és a meséktől a kedve, ajánlom az Apapara ezen kis szösszenetét.

A szerző Prima-díjas pszichológus, a magyarországi Diszlexia Központ megalapítója, az MTA tudományos főmunkatársa.