Blikk: L. Simon feleségének cégei 135 millió forintos uniós támogatást kaptak idén
Vass Eszter szerint törvényesen működő gazdasági társaságok gazdálkodásáról nem pont egy bulvárlapnak kell számot adniuk.
„Nem igazán világos, hogy milyen alapon kérdezi meg két magáncég törvényesen felvett támogatásait” – válaszolta a Blikk újságírójának kérdésére L. Simon László felesége. A lap munkatársa arról érdeklődött Vass Eszternél, hogy mire fogják költeni azokat a pénzeket, amelyeket cégei az utóbbi időszakban kaptak. A cikk szerint ugyanis a Simon és Simon Kft. 32 millió forintot, az Agárdi Aratrum Kft. pedig közel 103 millió forintot nyert az agrár-környezetgazdálkodási (AKG) kifizetés című pályázaton.
L. Simon évekkel ezelőtt kilépett a cégekből, azóta a felesége irányítja őket. Október elején azonban a lap szerint mégis felbukkant tulajdonosként Agárdi Aratrumban. Az újságíró először őt kereste meg, a politikus azonban azt közölte, hogy minderről nincs információja, nem foglalkozik a cégek pénzügyeivel. „Én nem kaptam semmilyen támogatást, nem is igényeltem” – tette hozzá, és a feleségéhez irányította a kérdezőt.
Vass Eszter a fenti mondaton túl azt is közölte, hogy szeptemberben nem nyertek el támogatást, szerinte a kormányzati honlapon most közzétett számok több év együttes támogatásának az összegei lehetnek.
Azt is hozzátette Vass, hogy nem tartja magát közszereplőnek, így a jövőben ne tőle kérjen az újság információt. „Nem gondoljuk, hogy törvényesen működő gazdasági társaságok gazdálkodásáról egy bulvárlapnak kellene számot adnunk” – fogalmazott.
Ilyenkor lenne jó, ha rá lehetne látni a politikusok családtagjainak vagyonnyilatkozatára is, hiszen L. Simon László pedagógus végzettségű, fitneszedzőként dolgozó felesége pár éve 281 millió forintért vett földeket az állami földárverésen. Azóta sem derült ki, hogy miből, az viszont biztos, hogy nem ez az első nyertes pályázatuk: korábban már többször nyert a család több tízmillió forintot.