A luxusvilla? Ja, azt a feleségem cége bérli
Cégekbe vagy család mögé rejtett vagyon, használt, de be nem vallott luxusautók és lakások – összeszedtünk az elmúlt évekből néhány példát arra, mikor a leadott képviselői vagyonnyilatkozatnak vajmi kevés köze volt ahhoz a valósághoz, melyben a politikus vagy családja él.
Egykori párttársa, a szocialista Lamperth Mónika Facebook-kommentje okozott igen kínos perceket Varju László DK-s politikusnak pár évvel ezelőtt. Varju a privát Facebook-oldalán ajánlgatta nyaralásra a taksonyi Zöld Sziget Panziót, mire Lamperth alákommentelte, hogy
Lacikám, nem látom a vagyonbevallásodban ezt a kis pecót.
Varju a vagyonbevallásaiban az azonos nevű céget feltüntette, azt azonban már a Direkt36 oknyomozása derítette ki, hogy a reklámozott panzió a cég tulajdonában van. Az önmagában nem hiba, hogy a panzió nem szerepelt a bevallásban, hiszen a céges vagyont nem kell beírni, de jó példa arra, hogy a január végén leadott nyilatkozatok mennyire nem tükrözik egy-egy képviselő, illetve családja valós életkörülményeit.
Ilyet adtak cserébe
Hiába drágább, de jóval diszkrétebb a tartós bérlet a lízingnél, Rogán Antal és felesége éveken át így használt egy Audi A6-ost és egy Q5-öst is – derítette ki szintén a Direkt36. Miután a bérlő neve titokban marad, és az autó forgalmijában sem jelenik meg, a vagyonnyilatkozatba sem írta bele Rogán, csak egy Audi A3-ast. Ez alapján is bukott már le Rogán, még 2014-ben: többször is lefotózták egy kombi Audi A6-ossal, mire a politikus arra hivatkozott, hogy a – szintén tartós bérletben használt – kocsija sebváltója elromlott, a tulajdonos pedig ezt a csereautót adta helyette, többször is.
Rogán vagyonnyilatkozata a magától növő háza miatt is emlékezetes maradt: 2014-ben többször is módosította a dokumentumot, mert elsőre és másodikra sem találta el a Pasa parki lakás paramétereit (ilyen bakit az ugyanitt lévő lakással Varga Mihály is elkövetett), majd a hvg.hu kiderítette, a balatonlellei nyaraló sem pont akkora, mint amekkorát leírt. Ez azonban – mint utóbb kiderült – csak a jéghegy csúcsa volt, azt a fajta urizálást, amit az elmúlt évekből láttunk Rogántól, a vagyonnyilatkozata alapján nem engedhette volna meg magának. Magyarázatképp mindig volt kire mutogatni. Rogán rendre azzal vágott vissza:
a feleségem sikeres üzletasszony.
Így barterben megvolt a helikopterezés, de Rogán-Gaál Cecília bérelte azt a II. kerületi luxusvillát is, ahol kis ideig Rogán is élhetett, még a válásuk előtt. A vagyonnyilatkozatából derült ki egyébként az is, a miniszter szabadidejében feltalál dolgokat: egyik évben "találmány hasznosítási díjként" 25 millió forintot kapott, ami csaknem fedezte a banki hitelét.
A család sok mindent elbír
A "család" kártyát nem csak Rogán játszotta ki: Lázár János 2014-ben az akkor 10 éves kisfia nevére íratott egy 120 négyzetméteres svábhegyi lakást – ami állítólag a felesége nem nyilvános vagyonnyilatkozatában szerepelt, az övében viszont nem –, Szijjártó Péter külügyminiszter pedig családi összefogásra hivatkozott, mikor az anyagi lehetőségeit meghaladó, Dunakesziben lévő, medencés házról kérdezték. Révfülöpön sem Kocsis Máténak, hanem a feleségének van egy 97 millió forintos nyaralója, amelynek a Fidesz frakcióvezetője azért nem tulajdonosa, mert felesége azt még a házasságkötésük előtt értékesített vagyonból finanszírozta. 2014-ben lebukott Kósa Lajos is (Lázárhoz hasonlóan az RTL Klub Híradójában), kiderült ugyanis, hogy hiába csak a felesége nem nyilvános bevallásában szerepel az ő tulajdonában lévő 100 milliós, óbudai luxuslakás, ami külön szerződés hiányában közös tulajdonnak minősül, feltéve, hogy a házassági életközösségük alatt történt az adásvétel. Az RTL szerint napi gyakorlatban Kósa használta a lakást, noha ez később sem szerepelt a vagyonnyilatkozatában.
Matolcsy György jegybankelnök lakásügyeiről is cikkeztek: 2016-ban még a Népszabadság írt arról, egy vezető bank tulajdonosának luxuslakását használta a jegybankelnök és párja (Matolcsy érdemben nem, a bankvezér viszont cáfolta ezt), később pedig a fia cége által vásárolt 400 milliós luxusvillában bérelt lakást, a saját fiától.
L. Simon László feleségének vagyonnyilatkozatára sem látunk rá, de a pedagógus végzettségű, fitneszedzőként dolgozó felesége pár éve 281 millió forintért vett földeket.
Maga meg mit kutakodik?!
Van olyan képviselő, aki nem a családja háta mögé bújik, egyszerűen kifelejt ezt-azt a vagyonnyilatkozatából. Itt jellemzően cégekről van szó – ahogy korábban Varju László is "rendetlenségből" felejtett el beírni néhány érdekeltséget.
A fideszes Tasó László esete a legkirívóbb: az államtitkár vagyoni helyzetét kétrészes cikksorozatban tárta fel a Direkt36, kiderült, a politikus kifelejtett pár érdekes dolgot a nyilatkozatokból, bizonyos ingatlanok és a birtok után kapott állami támogatás milliói ugyanis nem szerepeltek benne. Tasó támadásba lendült: az állította, nem hiányosak a nyilatkozatai, provokációról és lejáratásról beszélt, helyreigazítási per mellett büntetőfeljelentéssel is fenyegetőzött. A rendőrség zaklatás miatt eljárást is indított ismeretlen tettes ellen, miután az államtitkár kifogásolta, hogy az újságíró a családját is megkérdezte a cikkben szereplő állítások miatt, illetve mert otthona közelében forgattak. A nyomozást a BRFK bűncselekmény hiányában megszüntette, Tasó pedig a hiányosságok egy részét idővel pótolta a vagyonnyilatkozatában.
Noha Kubatov Gábor Fidesz-pártigazgató szemére vetették korábban, hogy vagyonnyilatkozatában nem szerepel az FTC elnöki posztja, a Transparency International jogi igazgatója szerint ebben semmi hiba nincs. Az ellenérték nélkül végzett társadalmi munkát nem kell beírni, noha a szervezet kezdeményezett korábban olyan módosítást, ami ezen változtatott volna.
Nem én helikoptereztek
Nagy botrány volt 2018-ban Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes svédországi vadászataiból is (a "nem én helikopterezek, hanem a jávorszarvas" mondás innen van), ugyanis a képviselő a vagyonnyilatkozata alapján nem tudott volna finanszírozni egy, a becslések szerint 4-5 millió forintba kerülő utat. Noha kezdetben Rétvári Bence azzal hárított, Semjén családi látogatásra érkezett Svédországba, az pedig magánügy, hogy ennek keretében milyen programon vesznek részt, a sztorit közlő Magyar Nemzet kiderítette, Semjén útját valójában egy, az állami pályázatokon is nyertes szállodás, Farkas József fizette. Semjén semmi kifogásolnivalót nem látott az egészben, az ilyen utakon ugyanis ő nem politikus, hanem vadász.
Miután az utat ajándékként nem tüntette fel Semjén, a Transparecy International több eljárást kezdeményezett ellene. Ligeti Miklós jogi igazgató akkor azzal érvelt, a nagy értékű ajándékot fel kellett volna tüntetnie a vagyonnyilatkozatában, és fizetni is kellett volna utána, legalább 15 százalékot.
Kérdés, hogy Semjén ajándékba kapott ötmilliós svédországi vadászata bármilyen összefüggésbe hozható-e parlamenti vagy miniszterelnök-helyettesi munkájával, de az összeg meghaladja az elfogadható maximum hatszorosát
– mondta. A szervezet ezért a NAV-hoz, a rendőrséghez és a vagyonnyilatkozatokat vizsgáló bizottsághoz fordult, de mindenhonnan lepattant. A bizottság több körben kimagyarázta Semjént, a rendőrség tőlük várt volna bizonyítást, a NAV-nál pedig adótitokra hivatkozva nem mondtak semmit, de egy válaszban azzal érvelt, szolgáltatás ajándékozása nem illetékköteles, az ajándék tárgya csak akkor pénz, ha ténylegesen azt is kap az érintett.
Orbán luxusrepülős magánútjai miatt végül nem próbálkozott a szervezet.
Az igazi mibű kérdés
Az utóbbi idők legnagyobb rejtélye Simonka Györgyé: a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással és más bűncselekménnyel megvádolt politikusra 850 millió forintos vagyonelkobzást kért az ügyészség. A Btk. szerint
a vagyonelkobzás olyan intézkedés, amelynek célja a bűncselekmény elkövetéséből eredő, valamint a törvényesen szerzett, de bűncselekmény elkövetésére fordított vagy arra szánt vagyon elvonása az állam javára.
Vagyis egyebek mellett a bűnös úton szerzett pénzt vonják el. Ez alapján Simonka Györgynek lehet 850 millió forintja, amit természetesen nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A parlament honlapján nyilvánosságra hozott, 2018-as dokumentum szerint Simonkának van egy 6,2 hektáros szántója Pusztaottlakán, Medgyesegyházán egy 2551 négyzetméteres kivett udvar tulajdonosa, volt félmillió forintja készpénzben és egy kevesebb mint hatezres számlán. Korábban sem volt ennél lényegesen jobb helyzetben. Több százmillióra vállalt készfizető kezességet, a tartozás összege tavaly már "csak" 85,8 millió forint volt.
Az országgyűlési képviselők vagyonbevallását január 31-én éjfélkor hozzák nyilvánosságra, a tartalmukról be is számolunk majd a hvg.hu-n.