Tóta W.:Mr. 50 százalék

Ötven százalék az esélye, hogy kitart az egészségügy – mondja a miniszterelnök. Az nem rossz. A lottóötösre például egy a negyvennégymillióhoz az esély, és az csak holmi pénzről szól, nem magáról az életről, tehát az ötven százalék voltaképpen ajándék. Olyan, mint a ruletten a piros, egyszer bejön, másszor nem, de semmiképp sem esélytelen.

Hatékony, hozzáértő kormányzás focizta el a reményt ide, a valószínűség zenitjére.

A magyar ember úgy vonulhat be a kórházba, csak a legszükségesebb háztartási kellékeket hurcolva magával, hogy aztán akár még ki is jön onnan. Fej vagy írás, ötven százalék, továbbá valamiben úgyis meg kell halni.

De komolyan, maguk azt hitték, örökké élnek? És a kedves mama is? Hát előbb-utóbb úgyis meghalt volna, tökmindegy igazából, nem kell ezen hőzöngeni.

A szakértelem mindenekelőtt a tesztelés stratégiájában nyilvánult meg, és abban kitartóan megmutatkozott. Az antigénteszt például egy eszement pocsékolósdi hülyeség, amikor Budapest osztja a tanároknak, viszont a lehető legjobb döntés egy nappal később, amikor a kormány ígéri meg ugyanezt. A kontaktkutatás felesleges erőlködés. Egész ősszel olyan mediterrán lezserséggel szarta le az összes hivatal, tankerület és hatóság a sűrűsödő diagnózisokat, mintha ez nem egy járvány lenne, hanem valami genetikai elváltozás.

A magyar kormány úgy tett, mintha a homoszexualitás fertőzőbb lenne a koronavírusnál.

És még most is ezzel foglalkoznak járványügyi vészintézkedésként.

Izgalmas, hogy az ötven százalék hogyan is értendő. Minden második beteg meghal? De izgi! Vagy országosan dobjuk fel a pénzt, és ha írás jön ki, akkor meghal az összes? Még izgibb! És vajon elkerülhette volna ezt egy ennél kevésbé tökkelütött kormány? Na ez a legizgalmasabb.