Ursula von der Leyen töretlenül viszi a maga korszerűsítési programját, benne a környezetvédelemmel, a digitalizálással és az EU nemzetközi súlyának növelésével. Ennek része a 750 milliárd eurós gazdasági segélycsomag is, az európai szolidaritás fontos jelképe, amely nagyban kihat a földrész jövőjére.
Csak éppen veszélybe került, merthogy Budapest és Varsó vétót jelentett be. Brüsszelben sokan zsarolást emlegetnek és az ominózus nagyköveti értekezlet után Von der Leyen szóra jelentkezett, ám az ügyről egy szót sem beszélt. Inkább azt hangsúlyozta, hogy a közösségnek hatékony ellenszerre van szüksége a járvány megfékezésére. És ez jellemző rá, noha a botrányra előre lehetett számítani. De mindig a saját feladatára összpontosít, a politikai viharokból igyekszik kimaradni, ám úgy, hogy közben azért ügyel a saját imázsára.
A Economist úgy látja, hogy az EU jóvoltából Magyarország és a Lengyelország a fizika alapjaival ismerkedik. Merthogy Newton első, tehetetlenségi törvénye úgy szól: a tárgyak mindaddig egyenletes mozgást végeznek, amíg valami ki nem billenti őket pályájukról. Ez a külső erő az európai politikában jelenleg a járvány és a nyomában fellépő hatalmas gazdasági visszaesés.