6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Mennyire is zsákmányolnak ki minket a németek?
Ismerősöm dühöng, a telefonban elcsuklik a hangja, hogy most kell megtudnia, személyesen a magyar miniszterelnöktől, hogy nemcsak Horn Gyula, meg Gyurcsány Ferenc, hanem még ő is kiárusította az országot a németeknek. Kiderül, hogy a mi nagy segítőnk, támogatónk éppen hogy megsarcolja népünket, kizsákmányol, gyarmatosít, pénzt keres uniós tagságunkon. Mondom neki, hogy hátrébb az agarakkal, a profit a gazdaság természetes alkotóeleme, viszonylag kevés az olyan vállalkozás, amelyik a két szép szemünkért termel, még a non profitság mibenlétéhez is lehetne egy két keresetlen szavunk.
De ő csak folytatja: hány és hány milliárdért csábítottunk ide autógyárakat, az egy munkahelyre adott dotációban az OECD-rangsor élén vagyunk, miközben a hazai kis- és középvállalkozások a támogatások töredékéért ölik egymást. Orbán Viktor pedig kifejezetten szeretett korábban fotózkodni egy-egy új Audi, Mercedes volánja mögött és a két országot összekötő kamara nem győz hálálkodni neki, hogy milyen készséges. Adott ő telkeket, létesített ipari parkokat, és joggal feltételezhetjük, hogy különböző elvárások alapján az adózási környezetet is a magyar kormány határozza meg. Közpénzből még elitiskolát is létesített Debrecenben, hogy a BMW – most éppen elhalasztott – beruházásának mérnökeit családostól vonzza oda. Most meg eszébe jut, hogy minket csúnyán kihasználnak?!
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.