Több tízmilliót érő földjeit hagyta ki vagyonnyilatkozatából a miniszter
Bártfai-Mager Andreával együtt szerzett meg két földterületet Szerencs mellett még tavaly nyáron az a férfi, aki több szálon is kötődik a nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter volt férje, a jelenleg körözés alatt álló Balogh Sándor üzletember rokoni és üzleti köréhez. Ám hiába is kerestük, ezeket az ingatlanokat nem írta bele vagyonbevallásába a miniszter, aki megkeresésünkre ezt "figyelmetlenségéből adódó adminisztratív hibával" magyarázta. A földeket – kevesebb mint egy év birtoklás után – eladta, akárcsak a tulajdonostársa.
Mindössze pár percnyi autóútra van a borsodi Szerencs városától az a két mezőzombori legelő, amelyet azok tulajdonosai nemrég eladtak egy budapesti vállalkozónak. A földtörvény szerint ilyenkor az adásvételi szerződést a jegyző kifüggeszti a polgármesteri hivatalban, hátha valamelyik helybéli földműves él az elővásárlási jogával. Ezúttal azonban nem taposták egymást a környékbeli gazdák, hogy lecsapjanak az összesen több mint harminchárom hektáros földekre, amiért több mint 40 millió forintot kínált egy vevő. A közös tulajdonban lévő legelők egyik tulajdonosát Mager Andreának hívják. Az adásvételi szerződésben feltüntetett lakcíme alapján ő Bártfai-Mager Andrea nemzeti közvagyonért felelős miniszter. Ez azért is meghökkentő, mert a miniszter nyilvánosan elérhető, idén februárban leadott vagyonnyilatkozatában nincsenek benne ezek a mezőzombori földek.
A tulajdoni lapok szerint Mager Andrea és a földterületek másik tulajdonosa, Sz. Ádám ugyanakkor, tavaly nyáron, csere útján jutottak hozzá a földterületekhez. Rejtély, hogy a miniszter milyen, birtokában lévő földjeit cserélte el. A földtörvény szerint földet csak földre lehet cserélni, márpedig Bártfai-Mager idei vagyonnyilatkozata szerint tavaly csak egyetlen ingatlanától, egy siófoki lakástól vált meg, a kilencvenes években megszerzett és szintén Szerencs közelében található két szőlő és erdő az idei vagyonnyilatkozata szerint továbbra is a tulajdonában áll. Amikor rákérdeztünk a miniszternél, hogy mivel magyarázható mindez, és hogyan jutott a mezőzombori földekhez, akkor tudtuk csak meg, hogy a vagyonnyilatkozatában szereplő mezőgazdasági ingatlanoktól, amelyek még a kilencvenes években kerültek a tulajdonába, 2019-ben megvált, de ezt a vagyonnyilatkozatában tényleg nem tüntette fel.
"Sajnálatos módon figyelmetlenségemből adódóan adminisztratív hiba történt a 2020-as vagyonbevallásom elkészítésekor a földterületek vonatkozásában, mivel abban továbbra is a 2019-es vagyonbevallás adatai szerepelnek.
Megkeresését követően – amint a hibára fény derült – vagyonbevallásom javítását azonnal kezdeményeztem"
– írta. Megerősítette ugyanakkor, hogy a mezőzombori földekhez 2019-ben csere útján jutott hozzá és azokat, 2020-ban eladta. "Az erre vonatkozó adat a 2021-es vagyonnyilatkozatomban fog megjelenni. A hibáért ezúton is elnézést kérek" – írta válaszában.
Szerencs közelében nem csak Mager Andrea azon földjei voltak, amiket a mezőzombori területekre elcserélt, hanem volt férjének, a 2019 novembere óta – költségvetési csalás, majd pedig vesztegetés miatt – körözés alatt álló üzletembernek, Balogh Sándornak is ott van a bázisa. Márpedig amikor tavaly sajtónyilvánossá vált, hogy a miniszter exférjét milyen ügyek miatt körözik, Bártfai-Mager Andrea kiadott egy közleményt, amiben azt hangsúlyozta: húsz éve elvált Baloghtól, nincs vele semmilyen közös gazdasági vagy üzleti érdekeltsége. Csakhogy ugyanezt nem mondhatja el magáról Mager két mezőzombori földjében tulajdonostársként jegyzett Sz. Ádám, aki a Balogh ellen folyó nyomozás során is képbe került.
A Balogh Sándor elleni titkos akcióban a miniszterré lett volt feleség is "belefutott" a lehallgatásba
Egy budai kávéházban zajló találkozóról készített titokban videófelvételeket a titkosszolgálat, hogy megtudja, ki az a rejtélyes megbízó, akivel a "Gödör" fedőnevű akció célszemélyei kapcsolatban állnak. Amikor a felvételekből azonosították az ismeretlent, kiderült: ő Balogh Sándor, a nemzeti közvagyonért felelős miniszter, Bártfai-Mager Andrea exférje.
Sz. Ádám ugyanis nemcsak Balogh jelenlegi élettársának az unokaöccse, de a nevét megtaláljuk abban a rendkívül bonyolult céghálóban, amelyet Balogh az évek során felépített. Sz. Ádám állt például annak a Balogh érdekeltségébe tartozó SW Workforce Kft.-nek az élén, amely a Nemzeti Védelmi Szolgálat által folytatott és a hvg360-ban már részleteiben bemutatott titkos felderítés során is képbe került. A gyanú szerint Balogh egy volt rendőr és extitkosszolga közvetítésén keresztül próbált meg bizalmas információkhoz jutni a cégei, köztük az SW Workforce Kft. ellen folyó adóhatósági eljárásokról. A gyanú szerint a volt rendőr egy pénzügyőrt kért meg arra, nézzen utána a robotzsaru rendszerében Balogh cégeinek, az illegális lekérések között az Sz. Ádám által vezetett SW Workforce Kft. is szerepelt.
Extitkosszolgával akarta kideríttetni, kik akarnak ártani a miniszternek
Afrikai rendvédelmi szervek katonai kiképzéséről tárgyalt, és ebbe még Orbán Viktor öccsét is „belekeverte". A Nemzetközi Úszószövetség Angol utcai székházában egy lehallgatásbiztos helyiséget alakított volna ki. Egy magánnyomozót és egy exrendőrt bízott meg azzal, hogy derítsék ki, kik akarnak ártani neki és egykori feleségének, a később miniszterré kinevezett Bártfai-Mager Andreának.
Az a Balogh és társai ellen folyó nyomozás dokumentumaiból is kiderül, hogy az SW Workforce egy bonyolult cégháló részét képezi, amelyben több olyan társaság szerepel, melyek elnevezése és telephelye is többször változott az idők folyamán, és előfordult az is, hogy több cégen keresztül egyes gazdasági társaságok egymás tulajdonában voltak. Ráadásul nemcsak Sz. Ádám, de az egész Sz. család is mélyen be van ágyazva Balogh üzleti érdekeltségeiben. Emellett pedig Sz. Ádám édesanyja és az édesanyjának a testvére is szerepel a NAV-nak azon a listáján, amelyen a legnagyobb adótartozást felhalmozó magánszemélyeket tartják nyilván.
Felmerül tehát a kérdés: ha a hivatalban lévő miniszternek tényleg semmilyen gazdasági érdekeltsége nincs Balogh Sándorral, ahogy ő ezt állítja, akkor miért bonyolított le tavaly egy földügyletet azzal az Sz. Ádámmal, aki a közvetlen családtagjaival együtt bizonyíthatóan érintett a körözés alatt álló volt férj gyanús ügyleteiben? Erre a kérdésünkre a minisztertől nem kaptunk választ.
48.158837,21.222295
A Google Térkép segítségével megtalálhatja a helyi vállalkozásokat, megtekintheti a térképet, és útvonaltervet készíthet.
A hvg360 által megszerzett adásvételi szerződés szerint Bártfai-Mager a két földterületből a rá eső tulajdonrészekért 30 millió forintot kért a vevőtől, míg Sz. Ádám a saját részéért 10 millió forintot.
Az biztos, hogy a miniszter és Balogh Sándor élettársának az unokaöccse, Sz. Ádám is jó üzletet kötött a földeladásokkal. Amikor helyi földműveseknél kérdezősködtünk, elárulták, hogy Szerencs környékén az ilyen földek többsége hektáronként inkább félmillió forint körül mozog és bár elképzelhető az egymillió forint körüli hektáronkénti ár, de ahhoz már csúcsszupernek kellene lennie a földnek. Márpedig ha tényleg annyira jó vétel lenne Magerék földje, akkor a környékbeliek közül valószínűleg élt volna valaki az elővásárlási jogával.
Ám azért, hogy ne csak a környékbeli gazdák becslésére hagyatkozzunk, az OTP agrárkalkulátorával is kiszámoltuk, mennyit érhet ott egy ilyen föld. Ez alapján Szerencs járásában, azon belül is Mezőzombor külterületén egy 13,9 hektáros föld (ekkora az egyik föld) piaci értékét nagyjából 7 millió forintra, míg egy 19,5 hektáros területet (ekkora a másik ingatlan) tízmillió forint értékben állapította meg a kalkulátor. Azaz a két föld a bank termőföld-kalkulátora alapján összesen 17 millió forintot érhet, de persze ez nem jelenti azt, hogy ennél többért ne lehetne eladni vagy vásárolni földet arrafelé. Egy biztos: az adásvételt eleve jóvá kell még hagyatni a mezőgazdasági szakhatósággal, és addig, amíg ez nem történik meg, a miniszter és Balogh Sándor élettársának unokaöccse nevén maradnak az ingatlanok.
A vevő egyébként egy Budapesten élő vállalkozó, akinek feltehetőleg nem okozott gondot a piaci árnál magasabb vételár, mivel egy jól menő, útépítéssel és teherszállítással is foglalkozó délegyházi cég tulajdonosa. Amikor utánajártunk, kicsoda ő, csak annyit tudtunk meg, hogy az egyik cége az útépítésben érdekelt. Nemrég nyert egy több milliárd forintos keretösszegű mélyépítési közbeszerzést Csepelen, egyedüli indulóként.
A mezőzombori földek körüli kavarás mindenesetre rávilágít arra, hogy a miniszter és a szökésben lévő volt férje üzleti érdekeltségi körében felbukkanó szereplő között aktív kapcsolat van. És nem ez az első szál, amely ezt bizonyítja. Mint arról már egy korábbi cikkünkben beszámoltunk, a Balogh elleni nyomozás aktáiban bukkantunk rá arra a lehallgatási anyagra, amiből kiderül, hogy Bártfai-Mager Andrea tavaly tavasszal Balogh személyi titkárával, R. Bencével beszélt meg telefonon egy találkozót, ezt a hívást is rögzítette a titkosszolgálat. Ám azt nem tudni, hogy a miniszter miért találkozott a titkosszolgálat által ekkor már lehallgatott titkárral.