Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A vendéglátásban és a turizmusban is érdekelt a Sziget Fesztivál alapítója – abban a két szektorban, amelyet talán a leginkább érintett a koronavírus-járvány miatti válság. Gerendai túlél, tervez, fejleszt, szervez – és elmondja, milyen volt az éve.
„Nem csak anyagilag, lelkileg is megvisel ez a válság. Építeni, és nem leépíteni szeretek.
Először megálmodok valamit, majd megpróbálom megvalósítani, mögé tenni egy racionális koncepciót, hogy üzletileg is működőképes legyen. Most félre kellett tennem a tervezgetést, és válságmenedzser üzemmódba kapcsolni” – jellemzi a koronavírustól sújtott 2020-as évét Gerendai Károly. A kríziskezelés nem a kétségbeesésről szól – folytatja –, hanem egy felpörgött állapot, döntéskényszer nap mint nap. És több százmillió forint elégetése azokból a milliárdokból, amelyeket 2017-ben a Sziget többségi tulajdonrészének eladásáért kapott. „És én még szerencsés vagyok, mert legalább volt miből áldoznom a vállalkozásaim életben tartására.”
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.