Hont András: A kormány lehet a veszélyhelyzet nyertese

Hont András

3 perc

2020.04.03. 14:45

2020.04.03. 15:34

Véleményszerzőnk szerint a címben tett állításhoz az ellenzék is hozzájárult, azzal, hogy besétált Orbán Viktor csapdájába.

Amennyiben tagja lennék a magyar Országgyűlésnek,

nem szavaztam volna meg az úgynevezett felhatalmazási törvényt.

Amúgy meg remélem, hogy volna bennem annyi tartás és szépérzék, hogy ebben a parlamentben már rég ne üljek ott, még ha az ellenkezőjére kifejezett igény mutatkoznék is, ami azért nem túl valószínű. A tartást úgy értem, hogy saját nézeteimhez, a rendszerről és a hozzá való viszonyulásról alkotott véleményemhez hűen; a szépérzéket meg egy Harrach-szónoklat retorikai mélységeit ismerve nem kell külön magyarázni.

Ugyanakkor elfogadom, hogy léteznek más megközelítések, más stratégiák. Vannak, akik a rendszer adta lehetőségekkel kívánnak a rendszeren változtatni. Azonban aki így döntött, az a szándékaitól függetlenül hozzájárulását adta a hatalomgyakorláshoz, és igazodnia kell Orbán Viktor szabályaihoz. Ez utóbbi hosszú ideje annyi, hogy megteszi, amit hagynak neki. Igen csodálkozom, amikor többen most úgy tesznek, mintha a parlament eddig korlátozott volna bármit is. Nagyon más mozit néztünk az elmúlt tíz évben.