Mészároséknak meg sem kottyan majd a válság, mert Orbán nem engedi el a kezüket

Több százmilliárd forintnyi közbeszerzéssel és pályázattal vigasztalódhatnak a kormányfőhöz legközelebb álló üzletemberek a következő hónapokban. Orbán Viktor ezúttal is a sajátos elveken nyugvó újraelosztást választotta a rászorulók megsegítése helyett.

  • Gyenis Ágnes, Oroszi Babett, Szabó Yvette Gyenis Ágnes, Oroszi Babett, Szabó Yvette
Mészároséknak meg sem kottyan majd a válság, mert Orbán nem engedi el a kezüket

Mészáros Lőrinc lapátra tette a szállodaláncában dolgozók felét, a kormányfői vő pedig érzelmes búcsút vett vagyonának egyik legnagyobb elemétől, az irodaházak üzemeltetésével és ingatlanfejlesztéssel foglalkozó Appeninn Nyrt.-től. A koronavírussal egyik napról a másikra a világra szakadt válság láthatóan nem kíméli azokat a vállalatokat sem, amelyeket Orbán Viktor évtizedes igyekezetének köszönhetően állami pénzből sikeresen feltőkésítettek. Az elmúlt hetek kormányzati döntéseiből azonban az is jól látszik, hogy a kormányhoz közeli üzletemberek végül mégiscsak puhára esnek.

Még az oligarcháknak is segíthet Matolcsyék új „csodafegyvere"

A nagy túlélőknek szánja a Magyar Nemzeti Bank az NHP Hajrát, amely akár negatív kamattal, majdnem teljes hitelgaranciával, munkabér és cégfelvásárlás finanszírozásával csábít. Matolcsy György unortodox várakozásaival szemben nemcsak előzhetnek, ki is sodródhatnak az éles kanyarban a vállalkozások, hiába veszik fel az MNB által a válságra fazonírozott kölcsönt, a növekedési hitelprogram (NHP) Hajrá névre keresztelt változatát.

Tiborcz István a minap arra panaszkodott, hogy megint támadások érhetik az Appeninn által a balatoni projektjeire, a Club Aligára és a füredi kikötőre elnyert kétmilliárd forint állami támogatás miatt. Márpedig – emlékeztetett – korábban már megfogadta, hogy nem megy bele olyan üzletbe, amelyik állami vagy önkormányzati pénzektől függ.

Az érvelés azonban erősen sántít, hiszen nem szisszent fel, amikor a kormány alig két éve, apósa aláírásával nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánította pesti luxusszállodájának építkezését, az sem zavarta, amikor a Magyar Nemzeti Bank az Appeninn 20 milliárd forintnyi kötvényét jegyezte le részben állami pénzből, vagy amikor állami pénzintézetek egyenként 3–8 milliárd forintos hitellel tolták meg a beruházásait. Most viszont kellemetlenül érintheti, hogy pechére éppen olyan ágazatokba, például a turizmusba és az irodakiadásba fektetett be, amelyekre a legkegyetlenebbül csaptak le a kijárási korlátozások.

Könnyeket azért mégsem kellene hullajtania. Az Appeninn egyrészt a járvány kapcsán sem számolt be tragédiáról, eddig a bérlői 5–15 százaléka zárt be.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.