Drámai a helyzet a turizmusban, a feladvány lehetetlennek tűnik

Gyenis Ágnes

6 perc

2020.05.08. 12:30

Még nem dőlt el, lesz-e csődhullám az idegenforgalomban. Az emberek szeretnének utazni, de az élményszerzés kontra biztonság dilemmából az utóbbi áll nyerésre.

Egy kilométer hosszú szabadstrandunk van, ha jó a szezon, naponta három–négy ezer ember jön ide. Még ha az idén kevesebben lesznek is, hogyan garantálhatjuk itt a biztonságot?

– veti fel Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere, a Balatoni Szövetség elnöke. „Azok a forgatott vizű, klórozott medencék, amelyeknek lelátni az aljára, biztonságosak, ott elpusztulnak a kórokozók. Azt viszont egyelőre senki sem tudja, hogyan viselkedik a koronavírus a gyógy- és a természetes vizekben. Csak lassan, óvatosan nyithatjuk meg a strandokat, mert ki vállalja annak a kockázatát, hogy pár hét múlva valahol gócpont alakul ki?” – toldja meg Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A saját szemszögükből mindketten elhamarkodottnak érzik a kormány hétfőtől hatályos, újraindulásról szóló rendeletét, s óva intenek attól, hogy a bezártságukból kiszabaduló turisták megrohamozzák az üdülőhelyeket, fürdőket.

A biztonságról szóló részletszabályokkal eddig adós maradt a kormány, pedig a vegyszerekkel nem kezelhető gyógyvizeket főleg a vírus által leginkább veszélyeztetett idősek vennék igénybe. Mindenképpen limitálni kell, hogy egyszerre hányan és hogyan tehetik ezt. Ki kell találni annak módját is, hogy a napozók vagy a fagyiért sorban állók között kellő távolság legyen, azaz a kapukra az eddigieknél jóval hamarabb kikerülhet a „megtelt” tábla.

Lombár nemcsak a vendégeket, hanem a Balaton-parti települések jellemzően idős lakosságát is félti, ezért indokoltnak tartja az afféle drákói intézkedéseket, amelyekkel a Badacsony környéki önkormányzatok eddig távol tartották a látogatókat a hétvégeken. Ám ez nyilván nem maradhat így, hiszen – mint Laposa Bence badacsonyi borász kalkulál – hétfőtől a pincék legalább fele kinyit. „Tisztázni kell azonban, hogy ezek után milyen korlátozó intézkedéseket hozhatunk legalább a saját tulajdonunkban álló területeken és létesítményekben, hogy az emberek biztonságban legyenek” – szögezi le Lombár. Ugyanakkor nem csak a szolgáltatóknak, az önkormányzatoknak is létkérdés, hogy jöjjenek a turisták, hiszen „csökkentek az állami támogatások, nem a miénk a súlyadó, nem szedhetünk parkolási és közterületi díjat” – jelzi a polgármester.