Indul a pótfelvételi: egyre több képzésen lehet állami protekcióval tanulni

Egy tavalyi precedens után most már több állami ösztöndíjas – magyarul tandíjmentes – helyet hirdetnek meg az egyetemek a pótfelvételin.

  • HVG HVG
Indul a pótfelvételi: egyre több képzésen lehet állami protekcióval tanulni

A rendhagyó idei érettségi után is van, ami nem változott: azok, akiket első körben nem vettek fel, pótfelvételivel még gyakorlatilag bármelyik egyetemre bejuthatnak. Sőt a korábbi gyakorlattal ellentétben akár még államilag finanszírozott képzést is elérhetnek. Idén ugyanis az eddigi állami ösztöndíjas képzésre is lehet jelentkezni majd több képzésterületen.

Ez a lehetőség tavaly még csak keveseknek, például 157 gyógypedagógus-hallgatónak sikerült. Tavaly júniusban ugyanis, a felvételi tájékoztató megjelenése után, de még a pótfelvételi meghirdetése előtt jelentette be a Miskolci Egyetem vezetése, hogy egyéves előkészítő munka után és egy pályázatnak köszönhetően gyógypedagógus-alapképzés indul a borsodi megyeszékhelyen, amire a korábbiaktól eltérően nemcsak költségtérítéses, hanem állami finanszírozású, nappali képzésre is lehetett jelentkezni. Mivel a rendes eljárásban még nem tudták akkor meghirdetni a szakot, több mint 270-en jelentkeztek is, nagy többségük levelező képzésre.

Nagy kérdés, mi lesz idén a miskolci szakkal, ugyanis államilag finanszírozott nappalis és levelező gyógypedagógusnak csak kevesebb mint egyharmad annyian jelentkeztek, mint tavaly. Kérdés, hogy az idei pótfelvételi eljárásban is meghirdethet-e az egyetem néhány nem fizetős helyet. Így ha a júliusban modellváltáson is átesett egyetem vezetésének ambíciói és lehetőségei sem szűkülnek – ahogy azt Varga Judit igazságügy-miniszter, az egyetemet fenntartó közalapítvány kuratóriumának elnökeként is ígérte –, vélhetően marad még állami hely a pótfelvételi eljárásban is.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.