Csak idén 5500 milliárd forintot kereshet a Moderna a koronavírus-vakcinával
Nemcsak életeket ment, üzletnek sem utolsó a vakcinagyártás.
Kijött az amerikai Moderna cég friss jelentése, mely szerint a cég 2021-ben 18,4 milliárd dollárnyi bevételt remél a koronavírus ellen kifejlesztett vakcinájából – közölte a CNBC.
Ez mai árfolyamon 5429 milliárd forintnak felel meg.
Összességében idén 700 millió adagot gyártanának, ám ez még csak a kezdet, jövőre a tervek szerint ezt megduplázva 1,4 milliárd oltásra elegendő vakcina kerülne ki a cég gyáraiból.
Az idei 700 millióból 300 milliót egyébként az amerikai kormányzat kötött le, amiből egyelőre 55 milliót szállított le a cég.
Az EU összesen 310 millió adagot rendelt (és további 150 milliót kötött le a következő évre), amiből Magyarország lakosságarányosan 6,82 millió adagra lenne jogosult. Ám érhetetlen módon a magyar kormány mindössze 1,7 milliót foglalt le a Moderna termékeiből magának, hiába lenne módja többre is.
Érthetetlenül keveset rendel a kormány a Moderna vakcinából
Sosem volt fontosabb Magyarországon az érthető és pontos tájékoztatás az Európai Unióról, mint most. Az EUrologus brüsszeli újságíró csapatának célja, hogy az Európai Unióval kapcsolatos hírekről és eseményekről közérthetően, pontosan és ha kell, kritikusan számoljon be, illetve elemzéseivel segítse az olvasót a tájékozódásban.