Már nemzetbiztonsági kockázatot jelent a kormányzati káosz Szlovákiában
A sokpárti pozsonyi koalíció már megalakulásakor sem tűnt stabilnak, most a járvány okozta válságban az orosz vakcina érkezése után kirobbant ellentétek a kormány szétesését vetítik előre. A magyar pártok viszont a jelek szerint összefogtak.
„A kormány nem kft., amelyben a betétesek saját érdekeik szerint pozicionálnak... A válság minden egyes napjával kegyetlenül üzeni meg a kormány, mennyire elszakadt a mindennapok problémáitól. ... Három hetes eredménytelen tárgyalássorozat, mindehhez kulisszaként társulnak a kimerült egészségügyi dolgozók, az életüket, egészségüket, emberi méltóságukat féltő emberek.“ Kedden ezekkel a kemény szavakkal illette a kormányfőt az egyébként roppantul visszafogottan nyilatkozó Zuzana Čaputová államfő.
Hasonló kemény kritikát az ország első köztársasági elnöke, Michal Kováč fogalmazott meg huszonhét éve az államot kisajátító mečiari garnitúráról, bukott is a második Mečiar-kormány, de még ő sem szólította fel nyilvánosan a miniszterelnököt a távozásra, mint ahogyan azt kedden Čaputová tette.
A szlovák államfőnek nem tetszik az orosz vakcina
Zuzana Caputová közölte, nem fogja népszerűsíteni olyan vakcinák tömeges alkalmazását, amelyek nem mentek át az európai uniós regisztrációs eljáráson.