A Financial Times teljes mértékben egyetért azzal, hogy a Bizottság egyelőre nem adja áldását arra, miként akarja elkölteni Lengyelország a neki járó milliárdokat a járvány gazdasági következményeinek felszámolására szolgáló keretből. Vagyis hogy Brüsszel visszatartja a pénzt, és ily módon meghúzza csavarokat. Hiszen öt éven át kesztyűs kézzel bánt a Jog és Igazságosság (PiS) vezette kormánnyal, ám a párbeszéd teljesen terméketlennek bizonyult, így most megkésve ugyan, de fokozza a nyomást, miután Varsó fokozatosan lebontja a bírói függetlenséget, valamint a jogállamot (Magyarország keretét is visszatartja Brüsszel – a szerk.)
FT: Nagyon helyes, hogy Brüsszel bekeményít Varsó ellen
A jogállam elleni támadással Varsó az EU-tagságot és az azzal járó előnyöket teszi kockára. A lengyelek eldönthetik, akarnak-e a ilyen kormányt – írja szerkesztőségi vezércikkében a Financial Times.

Megjelent a végleges rendelet a nyugdíjasok élelmiszerutalványáról
A második kézbesítés körül azonban van némi ellentmondás.
A gombák összeesküvéséből ezúttal nem világvége lesz, és még a zombik sem támadnak
Felborult egy turistahajó a Duna-deltában
Ismerős cég gyártotta a Voks 2025 szavazólapjait több mint 350 millió forintért
„A gazdaság normális állapota, hogy soha sincs egyensúlyban” – iráni-francia professzor elemzi Kornai János zseniális felismeréseit
Durva dolgok derültek ki egy svájci bankról, miután újranyitotta a holokausztáldozatok ügyét egy zsidó milliárdos
Rottyon van a magyar társadalom, hova meneküljünk a politikai gyűlöletkeltés elől?
Majka vasárnapi bejegyzése lett az elmúlt évek legnépszerűbb magyar Facebook-posztja
Szabad Európa: Távozott a V-Híd vezérigazgatója, vannak, akik e mögött Lázár Jánost sejtik
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.