"Ha azon kezdek morfondírozni, mit csinálok a színpadon, mindig baj van" – Kóbor János emlékére

- Lobogó, aranyló hajzuhataga harminchét éve semmit nem változott. Hogy a fenébe tudta konzerválni jóval túl az ötödik ikszen?

- Hetente kétszer mosom, utána megrázom, és máris a helyén van. Még csak fésülgetni sem kell. De ha lehet, kérem tegeződjünk, én mindenkivel ezt teszem.

- Lenyűgöz a királyi gesztus, csak nehogy azt higgye az olvasó, hogy elvesztettük hagyományos tisztelettudásunkat. Szóval akkor: nyilatkozataid alapján egy visszafogott, kimért, szinte már gátlásos személyiség vagy. Nem így a színpadon, ahol macsó szexidolként utalsz szinte minden mozdulatoddal ugyanarra. Netán egy szép, fejlett tudathasadásról lenne szó?

- A zenekarosdiba belső késztetés vitt, de hogy ott miért vagyok más, mint a hétköznapi énem, fogalmam sincs. Észrevettem, ha azon kezdek morfondírozni, hogy mit csinálok a színpadon, mindig baj van. Elfelejtem a szöveget, vagy nem értem, mi a fenét keresek ott fenn.

- Kezdetben nyilván a külsőségek helyettesítették a magasabb szintű hangszerismeretet, de azután még Liszt-díjat is kaptál. Nem pironkodtál akkor is egy kicsit?