Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Egymásnak esett Orbán két legelszántabb kultúrharcosa, Szakács Árpád és Demeter Szilárd. Utánajártunk, mi áll a háttérben, és megnéztük, mekkora az új Aczél György birodalma.
Frázisoktól hemzsegő világmegváltó tervrendszer, nincs más célja, mint hogy a sok „tanácsadó” még egy bőrt lehúzhasson az államról – nem a gonosz liberális sajtó írta ezeket a sorokat Demeter Szilárdnak a koronavírus okozta válság közepén 23 milliárd forinttal, szigettel és kastéllyal is megtámogatott könnyűzenei koncepciójáról, hanem fegyvertársa, a királycsináló Szakács Árpád.
A társasház-üzemeltetőből lett kulturális megmondóember volt ugyanis az, aki cikksorozatával megbuktatta Prőhle Gergelyt, hogy azután Demeter ülhessen a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatói székébe, majd onnan egy kisebb kulturális minisztériumot építsen, amihez legutóbb több mint 60 milliárd forintot kapott a következő öt évre. Demeter lekezelő válaszában
bocs, Árpád, nem vagy a főnököm, a véleményed egy a sok közül, és sajnos, nem a legokosabb
– kiderül, hogy nem a Szakács-féle kultúrharcot viszi tovább.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.