Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Különös fordulatot vett a Lovas István-sajtódíj átadója: a díjazott, Szakács Árpád beszédében a saját körét kritizálta.
Csütörtök este adták át a Lovas István Társaság által megalapított Lovas István-sajtódíjat a budai Szent Margit Gimnázium dísztermében. Az eseményről a Magyar Nemzet tudósított, amely szerint:
az elismerést a „kultúrharcos” Szakács Árpád kapta.
A Mediaworks munkatársa arról beszélt, hogy
Magyarországon ma a balliberális világkép emberkísérletének programja zajlik, ezt segíti a kultúra minden területe, a film, a képzőművészet, a könyvkiadás, a színház és a zene.
Szakács ezután – különös mód – saját táborát kezdte kritizálni, ugyanis szerinte „a kulturális téren hiányoznak a győzelmek, sőt a csaták is”, illetve „miközben a másik oldal forradalmi narratívában él, addig a saját, tízmilliárdokkal megtámogatott köreink a legjobb esetben is minden hatás nélküli, kínosan amatőr látszatcselekvéssel próbálják elfedni a semmittevést”.
A kritika érdekessége, hogy azt csak a Magyar Nemzet közölte, az átadóról szintén tudósító Origo már egy betűt sem idézett belőle.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.
Kína és Oroszország is részt venne a kidolgozásban, dobta fel az orosz külügyminiszter.
A rendőrség ugyanakkor nem akarja elárulni, hogy milyen bűncselekmény gyanújával indítottak eljárást.