Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Ne egy dohányszagot árasztó, elhízott kardiológus közölje a pácienssel, hogy le kell fogynia – figyelmeztetnek a Magyarországon még újnak számító életmódorvoslás képviselői.
A home office és az online oktatás nagymértékben csökkentette a fizikai aktivitás és a testmozgás lehetőségeit, egyben megváltoztatta a mozgással kapcsolatos magatartásunkat is. Pedig korábban sem álltunk túl jól a sportolást illetően: az Eurobarométer egy korábbi, 2017-es felmérése szerint a magyarok 46 százaléka nem végzett rendszeres testmozgást. A járvány pedig csak tovább rontott a helyzeten: tavaly tavasszal, amikor a vizsgálatot megismételték, már a válaszadók több mint fele – többségük nő – mondta azt, hogy nem mozog rendszeresen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.