Hordták haza a készpénzt a magyarok a járvány alatt

Ellentmondásosan alakultak a magyarok fizetési szokásai a pandémia idején. A jegybank elemzése szerint rendkívül megnőtt a nagy címletű bankjegyek iránti kereslet.

  • hvg360 hvg360
Hordták haza a készpénzt a magyarok a járvány alatt

A magyarok 40 százalékának a fizetési szokásait változtatta meg a Covid a MasterCard Digitális fizetési index című tanulmánya szerint. Csakhogy ellentmondásosan.

A veszélyhelyzet tavaly márciusi kihirdetése utáni 8 napban 250 milliárd forintnyi készpénz áramlott ki, ami „normális időkben” 7-8 hónapi mennyiségnek felel meg. 2020 egészét nézve 10 százalékkal, majdnem 7,2 ezermilliárd forintig ugrott fel a forgalomban lévő készpénzállomány, amelynek a nagy része azonban a párnacihába került.

A lakosság 66 ezer milliárd forintnyi pénzügyi vagyonának így már a 15 százaléka készpénz

– tette közzé a Blochamps Capital szakértő cég.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.