Ilyet még biztos nem látott az Andrássy út, pedig az 1700-as évek közepétől olyan sok minden történt ezen a pompás, majd két és fél kilométeres úton. Alatta, vagyis a kérgében áthaladt és átfut ma is a földalatti, Európában az első. Bírta, büszkén viselte a névváltoztatást: volt egyszerűen Sugárút, önkényesen Sztálin út, ráncfelvarrást követően Magyar Ifjúság útja, aztán Népköztársaság útja, 1990-től újra az Andrássy nevet viseli. Korábban hercegek, grófok, uracsok és a hölgyeik vonultak rajta végig, a járókelők megemelték feléjük a kalapjukat, és elvártak minimum egy nyugtázó biccentést.
Háromnapos bulival zárja a nyarat az Andrássy út
Augusztus utolsó hétvégéjén idén először rendezik meg a Terézvárosi Fesztivált.
Kirúgták Ókovács Szilvesztert, az Operaház főigazgatóját
Az intézmény átvilágítása során számos szabálytalanságot talált a minisztérium.
Magyar Péter: Nem kap élete végéig juttatásokat az a köztársasági elnök, aki nem töltötte ki mandátumát
A Tisza-frakció támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé
A demokraták el akarják söpörni a republikánusokat a félidős választáson, Trump mindent bevet ennek megakadályozására
Molnár Áronék lefújt filmjének gyártócége szerint a színészek két héttel a forgatás előtt még nem tudták biztosan a szöveget
21,6 milliárd forintos programmal csökkentené a kormány a várólistákat
Harmincezer köbméter mederanyag mosódott ki a Dunából a paksi fenékküszöb építésekor
Lannert Judit: Megújul az országos kompetenciamérés
Öt helyszínen is házkutatást tartott a NAV: kampányra költötte az állami támogatást az egyik alapítvány
Tűket és szögeket rejtett valaki a gyerekeknek szánt halloweeni cukorkákba Gyömrőn, a rendőrség szemtanúkat keres
Újra befűtötték az európai boltok hűtőit, hackertámadás állhat a háttérben
Tragikus autóbaleset Bögöténél, az anyuka meghalt, egyéves kisgyermekét kórházba szállították
„Pályázatelosztó központként működtek, pofára ment az egész” – jogos, hogy Magyarék beszántanák a megyei önkormányzatokat?
Megjavították, ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja
Ezért nem tudok propagandát írni
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
Zelenszkij kész Törökországban találkozni Putyinnal
Szerinte Ankara „gyakorlatias és reális” közvetítőként léphet fel.