Magyarország uniós támogatást bukhat a Microsoftot érintő korrupciós ügy miatt

A korábbi vizsgálatok a NAV-ot és az ORFK-t nevesítették, mint a magyar állam részéről biztosan sáros intézményeket.

  • hvg360 hvg360
Magyarország uniós támogatást bukhat a Microsoftot érintő korrupciós ügy miatt

Az évekkel ezelőtt kirobbant Microsoft-botrány szinte az egész magyar államra árnyékot vet, a kormány ugyanis egyszerűsített közbeszerzési rendszert alkalmazott. Vagyis az állam (egész pontosan a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság, KEF) keretszerződést kötött több Microsoft-viszonteladóval (illetve cégekből álló konzorciumokkal), a központosított közbeszerzési rendszer alá tartozó intézmények (gyakorlatilag az állami szféra nagy része) aztán a konkrét megrendelések esetében már csak ezeket a viszonteladókat versenyeztették egymással.

Az ügy fejleménye, hogy az unió csalás elleni hivatala, az OLAF 2021 decemberében részben lezárta a magyarországi Microsoft-ügyben indított nyomozását – tudtuk meg a szervezettől, de az ország ennyivel nem ússza meg.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.