Választás 2022
Működik-e a sokadik ellenzéki összefogás-recept? Meggyőző tud-e lenni Márki-Zay Péter? Vagy marad minden a régiben, és győz a Fidesz, legfeljebb kétharmada nem lesz? Vagy akár az is? Egyáltalán: le lehet győzni ma Magyarországon Orbán Viktort? Belelendült a választási kampány, mi pedig minden pillanatát követjük. Tartsanak velünk!
A kormánypárt 2019-es önkormányzati fiaskójának eredménye, amit ma látunk, vagyis hogy a Fidesz és a hozzá kötődő szervezetek számolatlanul öntik a pénzt Facebook-hirdetésekbe – mondta a hvg360-nak egy névtelenséget kérő szakértő, aki annak idején több baloldali kampányban is szerepet vállalt.
Szerinte 2019-ig valóban hátrányban volt a Fidesz a közösségi médiában, a többi között azért, mert a baloldali jelöltek mögött egy egyesek által világszínvonalúnak tartott szakértői stáb, Szigetvári Viktorék álltak, akik "ügyesen, nagy pénzből, jól targetálva" helyezték el a hirdetéseket.
A fideszes kudarc aztán életre hívta a Megafont és társait, amelyek a jellemző recept szerint elárasztották a Facebookot. A helyzet mára úgy áll, hogy hiába kezdte korábban, az ellenzék legfeljebb döntetlenre tudja kihozni az állást, ha sok pénzt tesz bele – mondja a szakértő.
A költések dokumentálása óta, 2019 április közepe óta a Megafon toronymagasan vezet, több mint 581 millió forinttal támogatva meg a kormány narratíváját visszhangzó influenszereket.
Most először van tétje annak, hogy a Fidesz átrajzolta a választókerületeket
Az ereje teljében lévő Fidesz olyanra szabta az egyéni választókerületeket, hogy akkor se legyen igazán bajban, ha kiegyenlítetté válik a helyzet. Mégpedig a választás ott, az egyéni választókerületekben dől majd el. Hány stabil hellyel számolhat a Fidesz és az ellenzék?
A dobogóra Magyarország kormánya és a Fidesz fért fel mögé 482 és 327 millióval, utánuk viszont jó nagy szakadék tátong. A negyedik helyen álló – szintén kormányzati propagandát toló – Aktuális 140 milliót költött hirdetésekre.
Minifon
Ezzel az összeggel már versenyképes a másik oldal: az ellenzéki propagandát közvetítő Ezalényeg.hu 139 millió forintot költött 2019 áprilisa óta.