Ez jó mulatság, női munka volt”
– búcsúzott tavaly novemberben alelnöki posztjától a Fidesz tisztújító kongresszusán Novák Katalin.
Az idézet abból a szempontból mindenképpen frappáns volt, hogy az államtitkárból lett miniszterből lett köztársasági elnök politikai pályája már az első pillanattól fogva összefonódott a családdal és az anyasággal. Ez utóbbi valahol persze természetes, hiszen Novák – aki valaha még Veresné Novák Katalinként szerepelt – maga is háromgyermekes édesanya. Mindemellett azon kevés nők egyike, akit Orbán Viktor miniszterelnök maga mellé emelt a kormányba.

A 2018-as választás éjszakáján Novák az első sorban tapsol.
Túry Gergely
„Orbán olyan szinten megbízik benne, hogy ő az egyetlen magas rangú Fidesz-politikus, akinek nem kell engedélyt kérnie ahhoz, hogy nyilatkozzon” – terjedt el róla 2014-ben, amikor az Emberi Erőforrások Minisztériumában megkapta a családügyi államtitkárságot.
Novák az azóta eltelt nyolc évben számtalanszor bizonyította, hogy méltó Orbán bizalmára. Lojalitása pedig odáig vezetett, hogy
44 évesen a rendszerváltás utáni Magyarország legfiatalabb köztársasági elnöke lett.