Országos Kereskedelmi Szövetség: Az extraprofitadó nem értelmezhető
A kereskedők magasabb áron veszik és adják el termékeiket, így az árbevétel növekedése nem jelenti a profit növekedését is.
„A jelenlegi feszült gazdasági környezetben alapvető, közös érdek megőrizni az áruellátás biztonságát. A súlyos helyzet hátterében egyebek mellett a korábban vártnál nagyobb infláció, a termelői árak jelentős emelkedése, az energia drágulása és a munkaerőhiány húzódik meg” – olvasható az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közleményében. Az OKSZ szerint a „kereskedelem saját működési költségei, továbbá különösen a legnagyobb ráfordítást igénylő beszerzések költségei az inflációnál nagyobb ütemben növekedtek az elmúlt időszakban”.
A szövetség úgy látja, hogy az extraprofit adója újabb
számottevő súlyú terhet jelent, ami tovább szűkíti a kereskedelmi vállalkozások gazdálkodási lehetőségeit”.
Az extraprofitadót a kiskereskedelem esetében is „az árbevétel alapján kell elszámolni, így
közvetlenül nem kapcsolható össze a kiskereskedők profitjával, és így nem értelmezhető”
– tették hozzá.
Azt az OKSZ is elismerte, hogy a kiskereskedők árbevétele nőtt tavalyi árbevételükhöz képest, mivel azonban magasabb áron veszik és értékesítik is a termékeket, „az árbevétel növekedése nem a profit növekedését jelenti”.
„Figyelemmel kell lenni arra, hogy a kereskedelmet terhelő intézkedések a vállalkozások napi működési kereteire, pénzügyi mozgásterére rendkívül kedvezőtlen hatással vannak” – írták.
Az OKSZ hozzáfűzte: a kormány az új adó előkészítésekor „sajnálatos módon” nem egyeztetett a tagvállalkozásaikkal, pedig ezt elengedhetetlennek tartják „a szükséges kormányzati intézkedések végrehajtása és az árubiztonság megőrzése érdekében”.
Kereskedelmi Szövetség az extraprofiadóról: Tekintettel kell lenni a vállalkozásokra is
Az extraprofitra hivatkozni már 2010 előtt is megpróbáltak néha a kormányok, igazán csúcsra viszont az elmúlt 12 évben pörgött ez. Ehhez pedig szorosan kapcsolódik a politikai kommunikáció nagy mondása: „ne az emberekkel fizettessék meg". Amivel annyi a baj, hogy az extraprofit fogalmát nagyon nehéz igazságosan értelmezni, és a legtöbb esetben megérezték a fogyasztók a különadókat.
Az extraprofit adójáról itt írtunk bővebben:
Jön az extraprofitadó, kinek lesz félnivalója?
Az új kormány első intézkedéseként széles, elsősorban szolgáltatóipari és multikból álló körre vetett ki válságadót a háborúra hivatkozva. Orbán Viktor azonban szerda délutáni bejelentésekor nem kényeztette el információkkal hallgatóságát, így még mindig rengeteg kérdés maradt az új adónemmel vagy adónemekkel kapcsolatban.