Hogyan nyerhetünk 3-10 évet az életünkhöz csak azzal, hogy mást eszünk?

Években lehet mérni az egészséges táplálkozás kedvező hatását, és időskorban sem késő lemondani a vörös húsokról, a zsírról és a cukrozott italokról – állítja egy új kutatás.

Hogyan nyerhetünk 3-10 évet az életünkhöz csak azzal, hogy mást eszünk?

Táplálkozástudományi szakértők régóta hangoztatják, hogy nem csupán néhány rossz szokás – mint a dohányzás, az alkoholfogyasztás vagy a mozgásszegény életmód – nem mindenki számára egyszerű feladása javítja a hosszú élet esélyét, hanem az egészségesebb étrendre való áttérés is. A Bergeni Egyetem kutatói most számszerűsítették is, mire lehet számítani: egy időben hozott jó döntéssel akár egy évtizedet is nyerhet, aki helyes étrendre tér át.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.