Csodálatos és megható, ugyanakkor nonszensz – így összegzi Hevér Gábor színművész az Átrium ideiglenes fennmaradását lehetővé tevő gyűjtőkampány tanulságát M. Kiss Csabának. Sem az állam, sem a főváros nem járult még hozzá az ígéreteken kívül semmivel a színház megmaradásához – csak a nézők. Az interjúban szóba kerülnek a döntéshozók asztalán mindig ugyanott összeragadó dossziélapok, miként az is, miről szól tulajdonképp az Őrült nők ketrece.
Attól, hogy valakit az útra kilépve elüt a kamion, még nem fog tudni semmit a kamionok működéséről – világítja meg Hevér egy morbid hasonlattal, mi a különbség aközött, hogy valaki részese egy folyamatnak, vagy csak úgy történnek vele a dolgok. Márpedig a színészekkel, színházzal, most csak történnek. Ennek ellenére muszáj megőrizni az optimizmust akkor is, ha Magyarországon olyan csapatot raktak össze, ahol "a középcsatár füvön játszik, a szélsők meg salakon"?
A varsói képviselet vezetőjéről már tudni lehetett, hogy haza kell jönnie, egy frissen kinevezett államtitkár pedig már hónapokkal ezelőtt elbúcsúzott az állomáshelyétől.
